Együttműködne a pártokkal Bajnai Gordon

Vágólapra másolva!
Együttműködést ajánlott valamennyi parlamenti pártnak pénteken írt levelében Bajnai Gordon miniszterelnök. Kérte a politikai erőket, hogy támogassák a kormány válságkezelését, és minden változtatás előtt akár személyes megbeszélést is vállalna a pártvezetőkkel.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon pénteken levelet juttatott el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, valamint Dávid Ibolyának, az MDF elnökének. A miniszterelnök ebben együttműködést ajánlott valamennyi parlamenti pártnak, egyúttal arra kérte vezetőiket, hogy felelős hozzáállásukkal segítsék az ország megerősítését, a versenyképesség javítását és a tartós növekedés megalapozását szolgáló intézkedéseket - tájékoztatott a Kormányszóvivői Iroda.

A miniszterelnök levelében hangsúlyozta: bár már látszanak kedvező eredmények, a válságnak még koránt sincs vége, ahogyan a válságkezelésnek sem. Az ország megerősítése és a magyar gazdaság tartós növekedése érdekében folytatni kell a pazarlóan működő állami szervezetek átalakítását, a közösségi közlekedés ésszerűsítését, az önkormányzati rendszer párhuzamosságainak kiküszöbölését, a bürokratikus gátak lebontását. A kormány éppen ezért az eddig meghozott és most elhatározott intézkedéseket egy rendkívül szigorú, feszes és felelős költségvetésbe foglalja, a lehető legrövidebb időn belül.

Bajnai Gordon ismételten felajánlotta: személyesen is kész egyeztetni minden olyan felelős és reális javaslatról, amely az ország megerősödését, a nemzet hosszú távú felemelkedését szolgálja.

A kormányfő levelében kiemelte: a gyors és hatékony intézkedéseknek és a javuló nemzetközi hangulatnak köszönhetően kezd helyreállni a nemzetgazdaság egyensúlya. A forint árfolyamának stabilizálásával a devizában eladósodott 1,7 millió család terhei enyhülnek, a külföldi befektetői partnerek bizalma pedig erősödik Magyarország iránt. Az adórendszer átalakításával érdemben csökkennek a munkavállalók és a munkaadók terhei. A csökkenő járulékterhek ösztönözik az új munkahelyek létesítését, a célzott támogatások pedig segítik a meglévő munkahelyek megtartását, a kis- és középvállalkozások finanszírozási problémáinak megoldását. A nemrég kibocsátott magyar államkötvényt közel hatszorosan jegyezték túl a befektetők, ezzel Magyarország fokozatosan, a vártnál lényegesen jobb árfolyamon térhet vissza a piaci finanszírozáshoz.

A kormányfő kitért arra is, hogy Magyarország a nemzetközi bizonytalanságra fel tud készülni, de egyes politikai megnyilatkozások az ország számára kockázatot jelentenek, bizonytalanságot okoznak. Véleménye szerint a parlamenti pártokra vár az a feladat, hogy a nemzet érdekét a pártérdekek elé helyezve tegyék a dolgukat a törvényhozásban.