Megkerültek a Balatonon eltűnt német horgászok

2009.07.25. 11:00

Szerencsésen megkerültek azok a német horgászok, akiket a viharos Balaton sodort magával péntek éjjel. Kiderült, hogy egy nádasba sodorta őket a szél, és innen kecmeregtek ki a partra, ahol taxit hívtak, és a szállásukra mentek. Eközben hajnal óta kutatott utánuk a vízimentő-szolgálat.

Előkerültek a balatoni viharban eltűnt német horgászok, akik péntekről szombatra virradó éjjel tűntek el kölcsönzött csónakkal Vonyarcvashegy térségében - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.

A két férfi szombaton, valamivel tíz óra előtt jelentkezett a vonyarcvashegyi csónakkölcsönzőnél. Arról számoltak be, hogy a viharos szél Balatonberényig sodorta őket, ahol a nádasban kötöttek ki. Miután sikerült a partra vergődniük, taxival hazamentek és lepihentek - mondta a szóvivő.

A vonyarcvashegyi vízimentők éjjel fél kettőkor jelezték a szakszolgálat központjának, hogy eltűnt egy 21 éves és egy ismeretlen korú német férfi egy kölcsönzött csónakban. Utoljára este hét óra körül látták őket a vonyarcvashegyi vízisípálya közelében, a nádas mellett horgászni - ismertette az eset körülményeit Tar Mihály.

A vízimentők a heves éjszakai vihar miatt csak hajnaltól kezdhették meg a kutatást a vízben. A keresést a szárazföldre is kiterjesztették, bízva abban, hogy az északi partról a déli oldalra sodródott és partot ért a két férfi.

KAPCSOLÓDÓ CIKK