Holtan találtak egy ékszerészt Százhalombattán

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Feltehetően fejbe lőtték azt a diósdi ékszerész férfit, akit pénteken találtak holtan százhalombattai üzletében. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek vasárnap elmondta: még tart a szakértői vizsgálat, tanúkat hallgatnak ki. A rendőrség ismeretlen tettes ellen emberölés miatt nyomoz. A Vasárnapi Bors szerint a háromgyerekes családapát feltehetőleg két húsz év körüli férfi lőtte le amikor a férfi lehajolt. A rendőrség szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy elvittek-e valamit az üzletből.