FKF: Semmi gond nincs a málló Nyugati téri híddal

Vágólapra másolva!
Lassan megérik a felújításra a Nyugati téri felüljáró, amelyről hétfőn betondarabok hullottak le. Akkor emiatt csak egy sávot kellett lezárni. A hidat karbantartó FKF nem tart balesetveszélytől, de azért egy kalapáccsal átnézik majd a hidat.
Vágólapra másolva!

A fővárosban betondarabok hullanak a Nyugati téri felüljáróból, de a közterület-fenntartó szerint az építmény jó állapotban van. Több ezer jármű megy el alatta nap mint nap, de baleset eddig még nem történt. A meglazult részeket hamarosan eltávolítják - tudta meg az RTL Klub Híradója.

A felüljárónál van egy tábla, ami a hulló vakolatra figyelmeztet, egyben arra is, hogy mindenki csak saját felelősségére parkoljon - pedig ez egy fizetős parkoló zóna. A híd állapotáért nem a parkolási cég felelős, hanem a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF). Szerintük korábban csak az oszlopokról estek le betondarabok, magáról a hídról nem.

Az FKF közútfenntartási igazgatója szerint a takarólemezekkel van a baj, és átvizsgálják azokat. Csanádi Csaba elmondta, hogy egy kalapáccsal végigkopogtatják majd a szerkezetet, és a málló részeket eltávolítják.

A Margit híd budai hídfőjénél is leverték a meglazult darabokat két éve. Az átkelőt idén, valamikor augusztus 21. után kezdik felújítani. A Nyugati téri felüljárót viszont csak később hozzák rendbe, mert a közterület-fenntartó szerint nincs olyan rossz állapotban.