Csúszik a bulitilalom Terézvárosban

Vágólapra másolva!
Nem szankcionálják a terézvárosi bulitilalmi rendelettől eltérőket az októberi testületi ülésig - mondta az [origo]-nak a kerület alpolgármestere az után, hogy szerdán tárgyalt a vendéglátósok képviselőivel. A vendéglátósok szeptember 15-éig nyújthatják be módosító javaslataikat a csendrendelethez, amelyekről októberben dönt az önkormányzat. A Broadway Egyesület vezetője szerint még fizetnének is azért, hogy több rendőr legyen a közterületeken.
Vágólapra másolva!

A VI. kerület kitolja az üzletek nyitva tartására vonatkozó, júniusban jóváhagyott rendelet életbe lépését az októberi testületi ülésig - mondta az [origo]-nak Hatvani Csaba VI. kerületi alpolgármester.

Szerdán a rendeletet előterjesztő Kékesi Tibor kerületi MSZP-s képviselő, tanácsnok jelenlétében egyeztettek a kerületi vendéglátósokkal, egyesületekkel és civil szervezetekkel. Mint Hatvani elmondta, a vendéglátósok képviselői szeptember 15-ig kötelezték magukat arra, hogy az önkormányzatnak benyújtják a rendeletre vonatkozó módosító javaslataikat. Terézváros az októberi testületi ülésen tárgyal majd a javaslatokról.

Hatvani Csaba azt mondta, a szerdai egyeztetés során Terézváros úgy döntött, hogy "az októberi testületi ülésig törekednek a rendeletben foglalt szankciók alkalmazásának moratóriumára". Ő azért tartja fontosnak, hogy egyeztettek a vendéglátósokkal, mert "korábban úgy nézett ki, mintha az önkormányzat diktátorként szabná a feltételeket". Hatvani szerint az egyeztetés alapja az volt, hogy a rendelet szövegében vannak pontosítandó tartalmi elemek.

"Az egységes álláspontunk az volt, hogy ez a rendelet ebben a formában ne lépjen életbe szeptember elsején. Szorgalmaztuk, hogy mindenki olyan nyitva tartással üzemeljen ezután is, ahogy eddig tette. A mostani találkozón arról kellett, hogy meggyőződjünk, hogy van közös szándék a kompromisszumra" - mondta az [origo]-nak Városi Péter, a Liszt Ferenc tér és környékének fejlesztéséért létrejött Broadway Egyesület vezetője. "Először is tudnunk kell, mik a legfontosabb problémák a kerületben. Én például csak azt tudom, mi történik a Liszt Ferenc téren, ezért elsőként a különféle területeket szeretnénk összefésülni a Nagymező utcától a kerület távolabbi pontjaiig, mindegyik területnek lesz egy képviselője" - mondta a vendéglátóhelyek képviselőinek első teendőiről.

Beszállnának a megerősített rendőri felügyelet finanszírozásába

Az egyesület képviselői a napokban ülnek le tárgyalni a kerületi rendőrfőkapitánnyal is. Mint mondta, abban már megegyeztek korábban, hogy a kerületben az egyik legfőbb gondot okozó utcai randalírozásnak kell elejét venni. Ezt a hatósági jelenlét megerősítésével tennék. Városi szerint lehetőség van arra, hogy a kerületben hivatalosan foglalkoztassanak szabadidős rendőröket: "Ezt úgy erősítenénk meg, hogy finanszírozásuk egy részét átvállalnák. Ugyanakkor azt is szorgalmazzuk, hogy az önkormányzat a fővárostól is kapjon segítséget" - mondta.

Hatvani és Városi is arról számolt be, hogy a lakók és vendéglátósok közti első megbeszélés nyitott hangulatban zajlott, mindkét oldal kompromisszumkésznek látta a másikat. Kisebb súrlódások csak a néhány lakót tömörítő civil szervezet és a szórakozóhelyek közti megbeszélésen voltak. A vendéglátósok Városi szerint egy etikai kódex összeállítását is tervezik, ebben egy, a működésükre vonatkozó viselkedési szabályzatot fektetnének le.