A tragikus tűzijáték szervezője rendezi az idei augusztus 20-át is

2009.08.03. 8:28

A halálesetekkel végződő 2006-os tűzijáték szervezője nyerte az idei augusztus 20-ai ünnepségek szervezési jogát is - írja a Magyar Nemzet. 2006-ban a cég által szervezett tűzijáték alatt lecsapó vihar miatt 5-en haltak meg, a céget azóta is perlik az áldozatok hozzátartozói. A szervező, az Absolut Pyro Kft idén konzorciumban nyerte el a rendezés jogát, 20 százalékkal olcsóbb ajánlatot tettek, mint a tavalyi győztes.

Ugyanaz a cég szervezheti a tűzijátékot idén augusztus 20-án, amelyik a 2006-os, halálesetekkel végződő ünnepség lebonyolítását is végezte - írja a Magyar Nemzet. Az Absolut Pyro Kft egy másik céggel, az Omega Trading Kft-vel konzorciumban nyerte el az ünnepség szervezésére kiírt közbeszerzési pályázatot.

A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint a cégek árajánlata 20 százalékkal volt olcsóbb, mint a tavalyi állami ünnep költségvetése - írja a lap. Tavaly összesen 290 milliót költöttek a rendezvényre, míg idén nettó 239 millióba fog kerülni ugyanez. Az összeg egyaránt tartalmazza a rendezvényszervezési, kommunikációs, médiavásárlási, kreatív tervezési és gyártási tevékenységek költségét.

Az Absolut Pyro Kft-t több más szervezettel együtt jelenleg is perlik azok a sérültek, akik a 2006-os tűzijáték alatt Budapestre lezúduló viharban sérültek meg. A 2006-os állami ünnepségen öt ember meghalt, és több tucat néző sérült meg, amikor az első tűzijátékrakéták fellövése után hatalmas zivatar zúdult a tömegre.

Az akkori tűzijáték tragédiája után Szlvásy György akkori kancelláriaminiszter és Gál J. Zoltán volt miniszterelnökségi államtitkár sem vállalta a felelősséget a történtekért, azt a katasztrófavédelem egy munkatársára, valamint egy kancelláriai főosztályvezetőre hárították, aki a szervező cégekkel a szerződést aláírta. Az eset után sokan azt állították, hogy az időjárási körülmények miatt a tűzijátékot nem lett volna szabad elkezdeni.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2006-ban az Absolut Pyro Kft felelősségét is felvetette. A halálos kimenetelű ünnepségről sokan azért nem indultak haza a vihar előtt, mert a tűzijátékot nézték, később pedig akadályozta a menekülést, hogy a tűzijáték miatt le volt kapcsolva a közvilágítás. Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a polgári törványkönyv szerint a cég nem végezhette volna el a feladatot (a tűzijáték lebonyolítását), ha az "az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezet".

KAPCSOLÓDÓ CIKK