A Sziget kedvéért rendelkezett két minisztérium

2009.08.13. 11:18

A Sziget fesztivált is szervező Sziget Kft. kezdeményezésére emelte meg rendeletben a fesztiválok által kibocsátható zajszint határértékeit nyárra az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztérium. Azt új szabály miatt tiltakozik egy fideszes képviselő és a IV. kerületi önkormányzat is, amely perli a szerinte túl hangos Szigetet. A környezetvédelmi tárca közölte, a fesztiváloknak akart segíteni.

Tíz decibellel megemelte a nappal és éjszaka elérhető maximális zajszintet az Egyészségügyi (EüM) és a környezetvédelmi minisztérium (KvVM), a Sziget Kft. kezdeményezésére. A Szigetről kiszűrődő, a környéken lakókat zavaró zaj miatt évek óta vitázik a Szigetet szervező Sziget Kft. a III. és a IV. kerületi önkormányzattal, a IV. kerület pert is indított a cég ellen birtokháborítás miatt.

A két minisztérium július 30-án azonban módosította a környezeti zajterhelésről szóló 2008-as KvVM rendeletet. Az eddigi szabályok szerint a szórakoztató rendezvények 6-22 óráig legfeljebb 55 decibeles zajszintet érhettek el lakott területen, míg este tíztől reggel hatig 45 decibel volt a határérték. Az új rendelet viszont mindkét határértéket megemelte 10 decibellel, sőt, a nappalnak számított időtartamot meghosszabbította egy órával. Jelenleg tehát este 11 óráig 65 decibeles, éjjel pedig 55 decibeles zaj szűrődhet ki a nyári fesztiválokról.

A módosítást Ágh Péter fideszes képviselő szerint a Szigetre szabták, amelynek a IV. kerülettel régóta vitái vannak, sőt, a kerület három éve bíróságon is küzd a Sziget lecsendesítéséért. "Önök kifejezetten a Sziget fesztivál zajkibocsátása körüli évtizedes vitát próbálták így rövidre zárni" - írta a két érintett miniszternek Ágh.

Ugyanezen a véleményen van Derce Tamás, a IV. kerület polgármestere, aki szerint nem véletlen, hogy a rendelet a maximum nyolcnapos rendezvényekre vonatkozik - a Sziget ugyanis soha nem hosszabb nyolc napnál. (A módosítás minden nyáron június elejétől szeptember közepéig érvényes, ebben az időszakban tartják gyakorlatilag az összes nagyobb szabadtéri fesztivált.) Derce azt mondta az [origo]-nak, szerinte "a tesók összesúgtak, és lepacsiztak egymás között". A polgármester felháborítónak és döbbenetesnek tartja, hogy "állampolgárok vitájába minisztériumok rendelettel avatkozzanak bele".

Az önkormányzat három éve áll perben a Szigettel birtokháborítás miatt. Derce szerint igazságügyi szakértők mérései szerint a zaj Újpesten, a fesztivál idején, azokban az években éjjel mindig 54-55 decibeles volt, és pont erre a mértékre emelték fel a határértékeket. Bár Derce elismerte, hogy a folyamatban lévő perre ez elvileg nincs hatással, szerinte gyakorlatilag lehetetlenné teszi a jogorvoslatot, pedig - mint mondta - a Sziget minden évben ugyanilyen hangos. Derce azt állítja, Újpesten még csukott ablakkal is alig lehet aludni.

Az újpesti polgármester szerint tarthatatlan, hogy egy akkora város közepén, mint Budapest, minden évben ekkora zajjal járó fesztivált tartsanak. Nem érdekli, hogyan oldódik meg a kérdés, de valamilyen megoldást találni kell - mondta. Vagy le kell úgy szigetelni a fesztivál területét, hogy legyen elviselhető a zaj, vagy "találják meg a Sziget helyét" - fogalmazott, igaz, azt nem tudta megmondani, hol működhetne a fesztivál, ha nem a Hajógyári szigeten.

Marinka Csaba, a Sziget pr-főnöke az [origo]-nak elismerte, hogy a Sziget Kft. kezdeményezte a módosítást, de Marinka szerint ennek semmi köze a IV. kerülethez és a perhez. Korábban ugyanis a Szigetnek minden évben a III. kerülettől, mint felügyeleti szervtől kellett engedélyt kérnie ahhoz, hogy túlléphesse az általánosan érvényes zajhatárértékeket. 2008-ban azonban egy rendeletmódosítás elvágta ezt a lehetőséget, emiatt már nem tudott volna a kerület egyedi határértékeket megszabni a fesztivál idejére. "Ezért fordultunk a kományzathoz, hogy hogyan lehetne ezt a problémát kiküszöbölni" - magyarázta a pr-főnök.

Marinka szerint a módosításból, a korábbiakhoz képest semmi előnye nem származik a Szigetnek, legfeljebb annyi, hogy nem kell minden évben külön kérniük a határértékek módosítását, a megengedett zajszint a nyári időszakban automatikusan magasabb lesz az egészségügyi és környezetvédelmi tárca rendelkezése miatt. "A Sziget semmivel nem hangosabb ettől a miniszteri rendelettől, eddig is ugyanez a határérték vonatkozott a rendezvényre. Most annyi a különbség, hogy nem egy ideiglenes kerületi határozat, hanem egy miniszteri rendelet rendelkezik a zajszintről" - mondta.

Hasonlóan nyilatkozott megkeresésünkre Olt Boglárka, a KvVM sajtófőnöke is. Szerinte a módosítás nem jelent lényeges változást, a környéken lakóknak nem kell még nagyobb zajtól tartaniuk. "A kormányzat célja, hogy segítsen a nagy látogatottságú, akár több százezer érdeklődőt vonzó nemzetközi fesztiválokat minél sikeresebben lebonyolítani" - közölte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK