Vágólapra másolva!
Két nőt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség az őssejtügy miatt. Ők a rendőrség szerint asszisztensként segédkeztek a beavatkozásoknál és tartották a kapcsolatot az ügyfelekkel.
Vágólapra másolva!

Újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt indult büntetőügyben - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken. A két nőt azzal gyanúsítjanak, hogy asszisztensként segítették az illegális őssejtkezeléseknél a korábban már meggyanúsított amerikai-ukrán professzort és a magyar orvost. Az egyik asszisztens ezen kívül bekötötte az infúziót, illetve fecskendővel beadta az őssejtet tartalmazó anyagot.

A gyanús szerint az orvosok közvetlen irányítása mellett ők szervezték a kezeléseket, így egyeztették a kezelés idejét, helyét, a fizetés összegét, módját. A két új gyanúsítottat még csütörtökön hallgatták ki, a rendőrség bűnsegédként folytat ellenük eljárást.

Az NNI egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezelések miatt nyomoz. A páciensek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizethettek. A gyanú szerint őssejtkezeléseket végző ukrán-amerikai Yuliy Baltaytis professzor és a kezelésekhez szükséges dózisokat elkészítő ukrán nő, Natalia K. előzetes letartóztatásban van. Seffer István sebész és a negyedik gyanúsított pedig házi őrizetben vannak.