Két ember vesztette életét, miután tűz ütött ki egy tízemeletes lakóházban Miskolcon. A két áldozat egy édesanya és egyik gyermeke: a nő másik gyerekét életveszélyes állapotban vitték kórházba. A lángokat valamivel több mint egy óra alatt sikerült megfékezni, a panelház felső emeletein négy lakás kiégett.  A szakértői vizsgálat szerint több lakás veszélyessé vált az épületben, a tűz terjedését pedig az új szigetelés segítette.

Kigyulladt egy tízemeletes lakóház szombaton késő este Miskolcon, az avasi lakótelepen, a Középszer utca 18. szám alatt. A tűz miatt két ember a helyszínen életét vesztette, hét másikat kórházba vittek - mondta az [origo]-nak Egyedné Novodonszki Éva, Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A Független Hírügynökség vasárnap a rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a kórházban az egyik lakó még az éjjel meghalt, így háromra emelkedett az áldozatok száma. Utóbb azonban kiderült, az életveszélyes állapotban lévő gyerek mégsem halt meg, a rendőrség téves tájékoztatást adott az állapotáról - írták.

A paneltűz két áldozata egy középkorú nő és annak 13 éves fia, ők füstmérgezésben haltak meg. Az életveszélyes állípotban kórházba vitt gyerek az asszony 16 éves lánya. Rajtuk kívül szombat éjjel a Borsod Megyei Kórházban és a miskolci Semmelweis kórházba még hat embert vittek be.

Csoltó Márta, a megyei kórház főorvosa szerint mindannyiukat füst- és szén-monoxid mérgezés gyanújával vitték be. Három lakót még szombaton éjszaka hazaengedtek, mivel tünetmentesek voltak és a vérükben a szén-monoxid normál értéken volt. Négyen maradtak még a kórházban, közülük hárman jól vannak, valószínűleg vasárnap hazaengedik őket. A 16 éves lány súlyos, életveszélyes állapotban van, lélegeztető géppel tartják életben. A gyermek súlyos agykárosodást szenvedett, újra kellett éleszteni - mondta Csoltó.

Kiemelt riasztás

A tűz egy hatodik emeleti lakásban keletkezett szombat este fél tíz körül. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerint négyes, kiemelt riasztással vonultak a helyszínre a tűzoltók. A hatodik, hetedik és a nyolcadik emeleten volt beavatkozás, a mentés és a tűzoltás a rendőrség tájékoztatása szerint szombat éjfél körül még tartott, a tűzoltók vasárnap azonban azt mondták, hogy a tüzet alig több mint egy óra alatt sikerült megfékezni, azaz "lefeketíteni".

A felső négy szint négy lakása és a lépcsőház súlyosabb tűzkárokat, míg több lakás járulékos károkat szenvedett - közölte vasárnap reggel Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője, aki szerint ez volt az utóbbi évtizedek egyik legtragikusabb lakóháztüze. A tűzeset miatt a helyszínre kiment Káli Sándor, Miskolc polgármestere és Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány is.

Az úgynevezett sávház mindkét oldalán tomboló tűz több lakót bekerített. A gyorsan terjedő lángokból a helyszínre vonuló 40 miskolci, kazincbarcikai, szerencsi és tiszaújvárosi tűzoltó több mint 20 lakót mentett ki, többeket emelőkosaras gépjárművel. A szóvivő szerint a mentősök 14 embert láttak el különböző fokú füstmérgezés miatt.

Az új szigetelés fogott tüzet

A panelépület szellőzőrendszernek ezalkalommal kis szerepe volt a tűz terjedésében - mondta a tüzoltóság szóvivője (a korábbi paneltüzeknél a lángok a szellőzőjáratokban terjedtek tovább). Az alig két éve, a panelprogram keretében felújított épület szigetelőanyaga azonban jelentősen befolyásolta a tűz terjedését - hangsúlyozta Bódi Zoltán. A leégett épületről készült fotókon is jól látható, hogy a panelház külső borításán a szigetelőanyag végig leégett. A szigetelőanyagból a tűzoltók mintát vettek.

A lakások túlzsúfoltak voltak, ami a tűz továbbterjedésében szintén fontos tényező volt. Ez azonban általános tapasztalata a tűzoltóknak az ilyen típusú panelházaknál - mondta Bódi Zoltán.

Súlyosan sérültek a tartóelemek

Egyedné Novodonszki Éva szerint vasárnap reggel a tűzvizsgálók és más szakemberek megkezdték a helyszíni szemlét, de a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. A panelházból 33 embernek kellett elhagynia otthonát, őket a szemközti iskolában helyezték el ideiglenesen. A házba csak rendőri kísérettel lehet bemenni - tette hozzá a rendőr-főkapitányság szóvivője.

Leskó György, a polgári védelem miskolci kirendeltségének vezetője elmondta, hogy az egyik lépcsőházba csak a negyedik emeletig engedték vissza a lakókat, a felsőbb szinteket pedig statikus szakértővel vizsgáltatták meg. A vasárnap elvégzett vizsgálat szerint a hatodik és a hetedik emeleti, kiégett lakások statikailag veszélyessé váltak. A lakásokat alá kell dúcolni, ha ez megtörténik, az alsóbb és felsőbb szintekre visszamehetnek a lakók, mondta el a Független Hírügynökségnek Grand András statikus. A katasztrófavédeledem ígéretet tett arra, hogy a dúcolást még vasárnap elvégzik.

Leskó György szerint a statikus is megdöbbent a látványon, szerinte a hatodik emelet tartóelemei olyan mértékben károsodtak, hogy azokat cserélni kell; a dúcolás ezért csak ideiglenes megoldás, ha az megtörtént, akkor kellő előkészítés után kezdődhet meg a helyreállítás.

Szükséglakásokat utalnak ki

A miskolci önkormányzat addig is 16 szükséglakást ajánlott fel a lakóknak, azok dönthetnek, hogy elfogadják-e, vagy visszaköltöznek a saját lakásukba - mondta el a terület szocialista képviselője, Varga Zoltán. A képviselő közölte, a város szociális bizottsága hétfőn összeül, hogy döntsenek, milyen segítséget kapnak a lakók.

A rendőrség szerint ugyanakkor az otthonukat kényszerűen elhagyók közül vélhetően csak két család költözik be a Miskolci Ingatlangazdálkodó (MIK) Zrt. által felajánlott szükséglakásokba, a többiek rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat. A következő éjszakát már senki nem tölti a szomszédos iskolában, ahol a múlt éjjel hatan aludtak.