Elismerte a balesetet a cserbenhagyással gyanúsított sofőr

Alkoholt is fogyasztott a baleset előtt az a férfi, aki csütörtökön elsodort egy babakocsit toló családot egy szegedi zebrán. A férfi, akit a rendőrség cserbenhagyással gyanúsít, elismerte a balesetet.

Elismerte az általa okozott balesetet az a cserbenhagyással gyanúsított sofőr, aki csütörtökön egy szegedi zebrán elsodort egy babakocsit toló családot - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A férfi - akit szombaton vettek őrizetbe - ittasan vezette egy ismerőse kocsiját annak tudta nélkül.

Az 51 éves sofőrt a rendőrök még szombaton találták meg egy kocsmában  (erről bővebben itt olvashat). A rendőrség vasárnapi közleménye szerint a férfi a kihallgatás során bevallotta, hogy a baleset előtt alkoholt fogyasztott. Az is kiderült, hogy az általa vezetett gépkocsinak le volt járva a műszaki érvényessége, azt egy ismerőse azért adta neki, hogy a műszaki vizsgára felkészítse.

A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. Vele szemben segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, valamint jármű önkényes elvétele bűncselekmények gyanúja alapján folyik az eljárás.

A férfi a gyanú szerint csütörtökön piros lámpánál hajtott át egy útkereszteződésen, ahol a zebrán elsodort egy családot, köztük az 1 esztendős kislányt, aki a babakocsiból kiesett. A balesetet a babakocsiban lévő gyerek karcolásokkal úszta meg, édesanyja könnyebben, édesapja komolyabban megsérült, de már mindannyian jól vannak.

A baleset után a sofőr ugyan megállt és kiszállt a kocsijából, de a mentők megérkezése után, még a rendőrök kiérkezése előtt visszaült a járműbe és továbbhajtott - áll a rendőrség közleményében. A rendőrök szerint a férfi közben nem győződött meg arról, hogy a gyalogosok szenvedtek-e sérülést, segítségre szorulnak-e, és segítséget sem hívott, azt helyette mások tették meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK