Őrizetbe vettek két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai voltak a politikusok elleni támadásokat végrehajtó csoportnak. Ezzel már 11 gyanúsítottja van az ügynek. A két férfi az ügyészség szerint a "mozgalom katonája" volt, ők készítették fel a támadások végrehajtóit, és maguk is vettek részt akciókban.

Már 11 embert gyanúsít az ügyészség azzal, hogy terrorcselekményt követtek el egy magát Magyarok Nyilainak nevező mozgalom tagjaként, miután múlt héten őrizetbe vettek újabb két gyanúsítottat.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleménye szerint augusztus 11-én fogtak el két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy "mint a mozgalom 'katonája' 2007. áprilisától" folyamatosan részt vettek "a mozgalom tagjainak különböző támadásokra történő felkészítésében", illetve maguk is ajánlkoztak támadásokra és hajtottak is végre akciókat.

Az ügyészség szerint a két férfi részt vett a Dér Zsuzsanna szocialista országgyűlési képviselő lakása elleni tavaly februári támadásban. Ezzel és más akciókkal azt akarták megakadályozni, hogy az Országgyűlés elfogadja az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - áll az ügyészségi közleményben, amely szerint a két férfi panaszt tett "az őrizet és a gyanúsítás ellen", a vallomástételt pedig megtagadták. A bíróság közben előzetes letartóztatásba helyezte őket, hasonlóan a többi gyanúsítotthoz.

Az ügyészség szerint a csoportot a kormányellenes tüntetésekről és a 2002-es hídfoglalásról ismert Budaházy György hozta létre 2007 elején, azzal a céllal, hogy képviselők elleni támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. A júniusban elfogott Budaházyt egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy ő adott utasítást a szocialista Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadásra és arra, hogy az SZDSZ-es Kóka János épülő házára Molotov-koktélt dobjanak.