Nem ajánlja a szlovák külügy Sólyom László látogatását

Vágólapra másolva!
Ha Sólyom László nem akarja rontani a magyar-szlovák viszonyt, nem látogat Szlovákiába - mondta a szlovák külügyminiszter . Miroslav Lajeák a magyar nagykövetet és Balázs Péter külügyminisztert is értesítette.
Vágólapra másolva!

Nem ajánlja Sólyom Lászlónak a pénteki szlovákiai látogatást a pozsonyi külügyminisztérium a szlovák TA3 hírtelevízió szerint. Miroslav Lajeák csütörtökön este beszélgetésre hívta meg Heizer Antal pozsonyi magyar nagykkövetet, és azt mondta neki, hogy - tekintettel a jelenlegi helyzetre és légkörre - nem ajánlja Sólyom pénteki jelenlétét Szlovákiában.

"Okunk van úgy vélekedni, hogy ez a látogatás árt a szlovák-magyar viszonynak. Ha Sólyom elnök úr nem akarja, hogy ez bekövetkezzen, nem látogat most hazánkba" - áll a szlovák külügyminiszter állásfoglalásában. Szerinte felelős politikusnak "úgy kell eljárnia, hogy azzal a kölcsönös kapcsolatok javát szolgálja, ne pedig ártson annak".

Lajeák telefonon tájékoztatta Balázs Péter külügyminisztert is.

Korábban a Szlovák Köztársaság elleni tudatos provokációnak minősítette Sólyom László magyar államfő péntekre tervezett révkomáromi látogatását a három legfőbb szlovák közjogi méltóság és a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. Juraj Horváth, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerint is diplomáciai provokáció, hogy a magyar államfő éppen augusztus 21-én, azaz azon a napon látogat Révkomáromba, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét 41 évvel ezelőtt megszállták a Varsói Szerződés (VSZ) csapatai.

Sólyom László pénteken délután azért látogat Révkomáromba, mert ünnepélyesen felavatják Szent István szobrát, és róla nevezik el a teret is, amelyen a szobor áll.