Vágólapra másolva!
A Pest Megyei Főügyészség felügyeli a romák elleni támadássorozat ügyében folyó nyomozást. Várhatóan az ügy bírósági eljárása is itt lesz, valószínűleg azért, mert az első támadást a pest megyei Galgagyörkön követték el a gyanúsítottak.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Főügyészség felügyeli a romák elleni támadássorozat ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által folytatott nyomozást. Erre a Legfőbb Ügyészség jelölte ki a Pest megyei szervezetet. Itt fogják áttanulmányozni a támadássorozat felderítése közben összegyűlt temérdek iratanyagot is - közölte Birtalan Örkény Pest megyei főügyész hétfőn.

A főügyész szerint a munka már elkezdődött. A felügyeleti jog minden bizonnyal azért kerül Pest megyéhez, mert a romák elleni, a rendőrség szerint egymással összefüggő bűncselekmények első helyszíne a Pest megyei Galgagyörk volt, később pedig egy másik Pest megyei településen, Tatárszentgyörgyön is rátámadtak egy cigány családra, ahol két embert öltek meg a tettesek. A főügyész szerint nagy a valószínűsége, hogy a későbbi, vélhetően igen hosszadalmas büntetőeljárást a Pest Megyei Bíróság folytatja majd le.

A Debrecenben elfogott, a támadásokkal és a gyilkosságokkal meggyanúsított négy ember előzetes letartóztatására a Pest Megyei Főügyészség tett javaslatot. Birtalan szerint annak, hogy hárman fellebbeztek a kényszerintézkedés ellen, nincs halasztó hatálya a nyomozásra nézve, melynek törvényességét szintén ők ellenőrzik.

A fellebbezéseket írásban bírálják majd el, tárgyaláson kívül, a döntés egy héten belül meglehet - mondta hétfőn az [origo]-nak az egyik gyanúsított, K. Árpád kirendelt védője, Ruzsbaczky Nóra. Az ügyvéd közölte: védence továbbra is tagadja a bűncselekmény elkövetését, és nem tett vallomást, ezt nem tervezi a közeljövőben sem.

K. Árpád öccse, K. István sem tett még vallomást - mondta hétfőn ügyvédje, Budaházi János, aki egyelőre ennél bővebben nem nyilatkozik védence ügyéről.

Szintén nem tett még érdemi vallomást P. Zs, egy másik gyanúsított sem - közölte ügyvédje, Lőrincz Márton hétfőn az [origo]-val. Az ügyvéd szerint védencét várhatóan csak a jövő héten hallgatják ki, és még nem döntötték el, fog-e akkor vallomást tenni. Azt P. Zs. is tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

A gyanúsítottakat augusztus 20-áról 21-ére virradóra fogták el egy debreceni szórakozóhelyen. Négy embert vasárnap előzetes letartóztatásba helyeztek (erről bővebben itt olvashat). A rendőrség szerint ők négyen követték el a hat halálos áldozattal járó, kilenc romák elleni támadást. A gyanúsítottak köre a rendőrség szerint még bővülhet.

A gyanúsítottak között van egy egykori metálzenész, egyiküket fanatikus cigánygyűlölőnek ismerték, a csoport egyik tagja állítólag Koszovóban is szolgált szerződéses katonaként (a gyanúsítottakról ismertté vált részleteket ebben a cikkben olvashatja).