Előzetesben maradhat az őssejtügy két gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Két, az őssejtügyben érintett gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kezdeményezte szerdán a Fővárosi Főügyészség. Az illegális őssejtkezelések elvégzésével gyanúsított ukrán-amerikai Yuliy Baltaytis és Natalia K. július vége óta van előzetesben.
Vágólapra másolva!

Két gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kezdeményezte szerdán a Fővárosi Főügyészség az őssejtügyben.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-vel azt közölte: emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség augusztus 25-én Y. B. és N. K. gyanúsítottak előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta. Az ügy elbírálása jelenleg is tart.

Az emberi test tiltott felhasználása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz. A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer dollárt, vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak úgy végeztek illegális őssejtkezelést, hogy az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.

A kezelések elvégzésével gyanúsított ukrán-amerikai Yuliy Baltaytis és Natalia K. július vége óta előzetes letartóztatásban van. Seffer István és a negyedik gyanúsított pedig házi őrizetben van. Időközben újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az ügyben: a két nőt azzal gyanúsítják, hogy asszisztensként segítették az ügyben érintett két orvost.