Mindig a nyúlketrec jut róla az eszembe - az ország legnagyobb lakóháza

Zajos, de az emberek szeretnek köszönni. Elhagyott kulcscsomók kovácsolják összébb a közösséget, és Tankcsapdát idéz az elsőn a félmeztelen nyugdíjas bácsi a házban, amit a taxisok is csak faluháznak emlegetnek, olyan nagy. Felújítják az ország legnagyobb lakóházát, mi pedig megnéztük.

Mindig a nyúlketrec jut róla az eszembe - mondja egy sárga inges férfi Óbudán, a Flórián téri parkban, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (adatokkal utoljára 2007-ben frissített) közúti áldozatok emlékére állított szobra tövében. A mögöttünk álló házra gondol, pedig maga is lakott ilyenben. Nem volt különösebb baja vele, de ez eltakarja a kilátást - int az épület felé.

Háromszáz méter hosszan, több tíz méter magasan tornyosul a fűbe taposott ösvényekkel behálózott park nyugati oldalán az ország legnagyobb lakóháza. Északi kétharmadán még az ismerős kopott szürke betonelemek éktelenkednek, déli vége azonban már színes: itt már zöld kockákkal tarkított új homlokzatot kapott. Felújítás alatt áll.

A DDR-ben már tarolják le az ilyeneket

Tudja, mi az érdekes? A DDR-ben már tarolják le az ilyeneket, itt meg újítják fel - veti fel Lali, egy korábban itt lakó, de már régen Németországba települt férfi. Korábban azt mondták, 50 év a szavatossági idejük, most meg meghosszabbították - értetlenkedett Liverpool-relikviákkal díszített kis Renault-ja volánja mögül. Ő sógoránál Jánosnál járt látogatóban, akivel az elsők között, 1971-ben költöztek ide a ház építésekor. A halk szavú sógor nem beszél sokat, különösebben nem büszke arra, hogy az ország legnagyobb lakóházában élhet, ez egy állapot - mondja.

Mária a ház nyugati - délelőtt árnyékos - oldalán sétáltatja két kutyáját. Hosszú percekbe telt, mire a keleti oldali parkból a házat megkerülve ideértünk. A földszinti árkádok mentén felújítási törmelék, a villanyoszlopra ragasztott hirdetések szerint 8-9 millióért lehet itt "két szoba loggiás" lakáshoz jutni, de van, aki vörös kandúrját keresi a fénymásolt ragaszon: "emeletről esett ki, valószínűleg sérült".

"A mai gyerek csak visít"

"Így lett a lányomnak saját lakása" - indokolja Mária, miért költözött ide a Liszt Ferenc térről 14 évvel ezelőtt. Zöldebb a környék - ismeri el -, de sok mindennel elégedetlen. Tíz évvel ezelőtt még normális körülmények uralkodtak, most azonban sok a csöves, a sokáig nyitva tartó boltocskák környékén italozók késő estig zajonganak, sorra törik fel a rácsokat, lopnak, kerékpárok tűnnek el, hangosak a játszótéren játszó gyerekek - sorolja a gondokat. "A mai gyerek csak visít, ezt látja a tévében." Kissé tartózkodóan fogadja a házon folyó munkálatokat, szerinte belülről sem ártana felújítani.

Még a hátulját építették, mikor mi beköltöztünk ide - mondja József -, akkor egyetlen Moszkvics parkolt csak itt, csodálkoztunk is, hogy kaphatott állami lakást, hogy még autója is van, de kiderült, hogy orvos volt, akinek járt a kocsi - nosztalgiázik az idős, alacsony, vékonycsontú férfi, aki kutyáját vasalt ingben sétáltatja.

Egy dunántúli faluban nincs annyi lakó

Nem kérkedik vele, de ha valahol felvetődik, megemlíti, hogy az ország legnagyobb házában lakik. "A taxisnak is csak annyit kell mondani, hogy a faluház, és tudja." Egy dunántúli faluban nincs annyi lakó, mint itt - mondja. Már nem költözne el, de régebben felmerült, hogy elcserélnék a lakást. "20 éve még a környék tele volt papírral, hogy becserélnék vidéki házaikat itteni lakásra, mindenki ide akart költözni" - állítja.

Amit nem szeret, hogy nagy a por, a zaj, "bömböltetni kell a tévét". A közösséggel nincs problémája, bár szerinte régebben jobb volt. "Közel azonos korú, anyagi helyzetű emberek laktak itt. Mindenki szeretett köszönni." Most is ismer mindenkit látásból, de azt nem tudja, hogy hányadikon laknak.

Lecsószagból indulunk

Az épület egyik lépcsőházába a liftek karbantartója enged be minket, akinek sok munkát ad a felújítás. "Tele van szeméttel a sín, óránként állnak meg a liftek." Azért a szűk felvonó felvisz a tizedikre. Átható lecsószag fogad, lift előtti apró térben, amelyet az emeletek többségén rács zár el a lakásokhoz vezető folyosóktól.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a fotókra további képekért!

A tizediken az egyik oldalon két lakást választottak le ily módon a közös térből. Az egyik ajtó mellett mozgásérzékelős lámpa, amely bekapcsol és zavaróan sípol is, ha valaki a rács elé lép. A fal mellett kerékpár a mennyezet tövében felakasztva egy szánkó. Többszöri csengetésre egy asszony nyit ajtót, de nem akar nyilatkozni.

Minden emeleten becsöngetünk valakihez. A kísérlet nem indul biztatóan, de a vártnál jobb eredménnyel zárul. A tíz emeletből csupán négy szinten ütközünk elutasításba, és csak egy emeleten nincs senki otthon. Öt lakó készséggel válaszolgat.

Kapcsolatépítés kulcscsomóval

A nyolcadikon arról beszél egy alvásból ébresztett pizsamás hölgy, hogy nem büszke rá, hogy a legnagyobb házban élhet, de szeret itt lakni. Csöndes a lakás, hegyre néz a szobák ablaka, egyetlen baja, hogy a konyha ablaktalan. A közösség szerinte jó, bár jellemző, hogy alig ismerik egymást. A postaládákon felejtett kulcscsomók példáját hozza fel. Ő is gyakran ottfelejti saját kulcsát, de egy alkalommal a fia találta meg valaki másét. Nagy nehezen kiderítették, hogy ki a gazdája, és visszaadták neki. Harminc éve itt lakok, de soha nem láttam - pedig csak pár emelettel élt lejjebb. Csak a liftben találkozunk egymással, máshol nem - mondja a zárt rácson keresztül.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Szeretek itt lakni, látni a nyüzsit - mondja a hatodikon Ibolya. Hogy belülről hogy néz ki az egy dolog, az én lakásomat olyanra alakítom, amilyenre akarom." Nem sok másik lakót ismer, néhány idősebb nővel azonban van kapcsolata.

Paprikáskrumpli

Az ötödiken éppen indulóban van egy férfi, aki a liftre várva meséli, hogy csak két hete költözött ide a barátnőjéhez, az eddigi benyomása, hogy zajos a hely. A lecsószag az alsóbb emeletek felé haladva füstölt-kolbásszal készült paprikáskrumpli-illatnak adja át a helyét. Már nem működik az eredetileg minden konyhából bekapcsolható elszívórendszer, amire pedig nagy szükség volt: a lakások jelentős része sötétkonyhás, vagyis főzőhelyisége ablaktalan.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A harmadikon megint egy ősi lakóba botlunk, aki élénk közösségi életet él. Eljár a közgyűlésekre - bár a barátnőjének nem meséli el, hogy mi volt téma, "jöjjön csak el ő is, ha tudni akarja". Sok ember van itt, nagyon nehéz bármit elérni - állítja.

Tankcsapda a rácson keresztül

A közösség olyan, amilyennek alakítjuk - vallja a harmadikon lakó nő, szerinte a régi lakók közlékenyebbek, az újak zárkózottabbak. "A szomszédolás nem jellemző, de jó viszonyban vagyunk." Ő maga is "be- benyit a szomszédhoz", "van egy kis élet". Számára inkább érdekes tény, mint büszkeség, hogy az ország legnagyobb lakóházában él. Ő az egyetlen aki - a beszélgetés végére - kinyitja a rácsot, "ne gondoljanak már udvariatlannak".

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az elsőn lakó ősz bajszú úr szerint a lakók ismerik egymást, egy lépcsőház egy-egy háznak számít, "az emberek szeretnek köszönni, még akkor is, ha csak kétszer találkozunk a héten". Persze vannak, akik azt mondják, hogy "én vagyok a hát te ki vagy?" - mondja vidáman. A hetvenes évei felé járó férfi szerint a fő dolog, hogy mindig csináljunk valamit - épp az asztalos által elfuserált konyhaszekrényét javítgatja -, ezt egy Tankcsapda-dal kicsit torzult sorával erősíti meg: "ha nem úszol belefulladsz, pedig ott a másik part".

KAPCSOLÓDÓ CIKK