Vágólapra másolva!
Már csak az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyére várnak és várhatóan a jövő héten gyerekeken is elkezdik tesztelni a H1N1-influenzavírus elleni védőoltásokat Veszprémben. Az engedély megérkezése után pár nappal indulhat a 3-18 év közötti gyermekek oltása.
Vágólapra másolva!

A jövő hét második felében kezdhetik tesztelni az újinfluenza elleni védőoltást a gyerekeken. A vizsgálat helyszínén, a veszprémi kórházban úgy tudják, akár már vasárnap megérkezhet ehhez az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) engedélye. Tóth Árpád, az intézmény orvosigazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: az OGYI engedély megérkezése után napokon belül kezdődhet a 3-18 év közötti gyermekek oltása.

Az orvosigazgató korábban azt mondta: már több szülő érdeklődött, és szerinte lesz elég önkéntes. Az OGYI engedélye pontosan meghatározza majd, hogy hány gyermeken, és milyen időintervallumban kell elvégezni a vizsgálatokat.

A felnőtteken már korábban elkezdték az új vakcina tesztelését, összesen több mint 300 18 év feletti önkéntest oltottak be augusztus 14-e és 19-e között. Az oltásokat beadó mindkét, pilisvörövári és veszprémi háziorvos korábban azt mondta, egyelőre semmilyen mellékhatást nem jeleztek az önkéntesek. A végleges eredményt a felnőtteknél szintén a jövő hét második felében, szeptember 4-től lehet megtudni, ugyanis ekkor nézik meg az önkéntesek vérében, hogy kialakult-e az ellenanyag a H1N1 vírus ellen.

Ha a teszteredmények kedvezőek, akkor a tervek szerint október első hetében kezdenék meg az oltást, amit 8-10 hét alatt fejeznének be - derült ki a héten tartott egészségügyi bizottsági ülésen. Az iskolakezdésre 600 ezer szórólapot visznek majd az iskolákba és orvosi rendelőkbe, hogy a lakosság részletes tájékoztatást kaphasson. Közvetlenül az oltások megkezdése előtt döntenek arról, hogy kik tartozhatnak abba a négymilliós körbe, akik ingyen kaphatják meg a vakcinát, mivel napról-napra érkeznek új információk a megbetegedéssel kapcsolatban. Az már most látszik, hogy más a veszélyeztetettek köre, mint a szezonális influenzánál. Az oltás önkéntes lesz, gyermekeknél pedig szülői beleegyezés kell majd, hogy beadhassák.

Jelenleg a világon eddig körülbelül 270 ezer ember kapta el bizonyítottan az új vírust, és közülük csaknem háromezren haltak meg. A Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai alapján Európában eddig 45 ezer 673 esetet regisztráltak, és 104-en haltak bele a fertőzésbe. A legtöbb, 65 áldozat Angliában volt, huszonegyen haltak meg Spanyolországban, tízen Franciaországban.