Miniszterek egyeztettek a Bajnai-Fico találkozóról

2009.08.30. 9:53

Vasárnap egyeztett Balázs Péter magyar, és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Bajnai Gordon és Robert Fico miniszterelnökök találkozójáról a Bledi Startégiai Fórumon Szlovéniában. Fico a szlovák tévében azt mondta, ő akár Révkomáromban is kész találkozni Bajnaival, feltéve, hogy ott méltó helyre kerül Ciril és Metód szobra.

Vasárnap tárgyalt egymással Balázs Péter magyar, és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, hogy egyeztessenek a két ország miniszterelnökeinek találkozójáról - mondta el a Független Hírügynökségnek a Külügyminisztérium (KüM) szóvivője. Mátrai Zsuzsanna szerint a két külügyminiszter a vasárnap kezdődő, kétnapos szlovéniai Bledi Startégiai Fórumon találkoznak egymással, ahol a résztvevők az Európában és az eurázsiai térségben kialakult gazdasági és geopolitikai helyzetet tárgyalják meg.

Szombaton a szlovák hírügynökség azt írta, hogy a találkozón a szlovák és a magyar külügyminiszter kétoldalú találkozóján "konzultálnak a két ország kormányfőjének elkövetkező találkozójáról is, amely megfelelő előkészítés esetén Budapesten, már szeptember első felében megtartható".

Balázs Péter szerint a fórumon megállapodott szlovák kollégájával a magyar-szlovák kormányfői találkozóról, és "megoldási javaslatokat" dolgoztak ki a két ország közötti problémákra. A találkozó biztosan magyar területen lesz, a helyszínről a Miniszterelnöki Hivatal dönt "praktikus szempontok alapján", és időpontja a "legközelebbi jövőben" lesz.

Bajnai Gordon azután kezdeményezett találkozót Robert Fico szlovák kormányfővel, hogy Szlovákia nem engedte be területére Sólyom László magyar köztársasági elnököt, illetve, hogy szeptember 1-én kedden lép életbe a szlovákiai magyarokra is vonatkozó szlovák államnyelvtörvény, amely jelentősen korlátozná a kisebbségi nyelvhasználatot. (Ezekről a témákról további cikkeket itt olvashat.)

Fico vasárnap a szlovák televízióban azt mondta, akár Révkomáromban is találkozni a magyar miniszterelnökkel. A kormányfő azt javasolta Révkomárom polgármesterének, Bastrnák Tibornak, hogy találjon "méltó helyet" Cirill és Metód hittérítők szobrának, és akkor majd annak lábánál "találkozhatunk magyar illetékesekkel". Ebben az esetben - tette hozzá Fico - hajlandó volna fölkeresni István király augusztus 21-én felavatott révkomáromi szobrát is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK