Közel háromszáz riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt

Vágólapra másolva!
Egy nyaraló leégett Balatonalmádiban, egy vasúti sínre pedig fa dőlt az éjszakai vihar miatt. Összesen 295 alkalommal riasztották a tűzoltókat, senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Összesen 295 alkalommal riasztották a tűzoltókat péntek este hat és szombat reggel hat óra között az országon éjszaka átvonult vihar miatt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyeletének tájékoztatása szerint személyi sérülés sehol nem történt a vihar miatt és az anyagi károk sem voltak jelentősek. A tűzoltókat elsősorban kidőlt fák, megbomlott tetők, épületkárok miatt hívták. Somogyszob és Szenta között vasúti sínre dőlt egy fa, emiatt egy Intercity vonat késett. A legnagyobb kár Balatonalmádiban keletkezett, ahol egy nyaraló leégett.

A legtöbb riasztás az ország keleti feléből érkezett a katasztrófavédelemhez: Csongrád megyében 90 alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, Békés megyében 78-szor, Borsod-Abaúj-Zemplénben 37-szer. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 33 riasztást kaptak az éjszaka folyamán a vihar miatt.