Futóverseny miatt zárják le vasárnap a budapesti utakat

Vágólapra másolva!
A budai és a pesti Duna-parton is útlezárások lesznek vasárnap egy budapesti futóverseny miatt. A lezárás 10 órától érinti az Andrássy utat, valamint Budán a Lánchíd és a Szabadsághíd közötti, Pesten a Margit híd és a SZabadság híd közötti területeket.
Vágólapra másolva!

Vasárnap ismét komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban, ezúttal egy futóverseny miatt. A szombati melegfelvonulás után vasárnap ismét az Andrássy út és környéke lesz lezárva, de a korlátozás érinteni fogja a rakpartokat is a Duna mindkét oldalán. Egy ideig nem lehet majd közlekedni a Lánchídon és a Szabadság hídon sem.

A 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton résztvevői a Városligetből indulnak, majd az Andrássy úton és a Lánchídon keresztül jutnak el Budára, ahonnan a Szabadsághídon át futnak majd vissza Pestre. Pesten a résztvevők végigfutnak a rakparton a Margit-hídig, majd a Váci úton és a Dózsa György úton át térnek vissza a célba, azaz ismét a Városligetbe. A rajt délelőtt negyed tizenegyekor lesz, így onnantól kezdve kell a forgalomelterelésre számítani. A pontos útvonal, amelyen lezárásokra kell számítani, a következő:

Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út - József Attila utca - Roosevelt tér (MTA előtt) - Széchenyi Lánchíd - Clark Ádám tér - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart - Halász utcai lehajtó (dél felé) - Budai alsó rakpart - Pázmány Péter sétány - Műegyetem rakpart - Bertalan Lajos utca - Budafoki út - Gellért tér - Szabadság híd - Fővám tér - Sóház utca - Belgrád rakpart - Pesti alsó rakpart - FORDÍTÓ (a Szent István park előtt) - Pesti alsó rakpart - Margit híd északi felhajtó - Széchenyi rakpart - Balassi Bálint utca - Szalay utca - Kossuth Lajos tér - Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nyugati téri felüljáró - Váci út - Ferdinánd híd alatt - Lehel út - Dózsa György út - Állatkerti út - Állatkerti körút - Kós Károly sétány.