Tűz volt egy kőszegi kollégiumban

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy kollégium hétfőn éjjel Kőszegen, a tűzben senki nem sérült meg. A lángok az épület legfelső szintjére és a tetőtérre is átterjedtek, emiatt 60 diáknak kellett az éjszaka közepén kimenekülnie a diákotthonból.
Vágólapra másolva!

Hatvan gyereknek és felügyelőtanáruknak kellett kimenekülnie egy kőszegi kollégiumból hétfőn éjjel, amikor tűz ütött ki az ötemeletes épület felső szintjén. A tűz egy üres szobában keletkezett, de a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A tető nagy részét szerencsére sikerült megmenteniük a tűzoltóknak.

A Szombathelyi Tűzoltóság szerint a Dr. Nagy László Egyetemes Gyógypedagógiai Intézmény Speciális Szakiskola Kollégiumának tetőterében csaptak fel a lángok. A tűzoltók honlapja szerint éjjel 11:21-kor riasztották őket, és 6 járművel vonultak ki a III. kiemelt fokozatú tűzhöz, amelyet gyorsan eloltottak.

A tűzoltók átvizsgálták az épületet, de nem találtak sérülteket. A gyerekek és felügyelőjük a tűzriadótervnek megfelelően még a tűzoltók megérkezése előtt elhagyták az épületet. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.