Csavaros sztorival jelentette fel magát egy fiú

Vágólapra másolva!
Barátja nevében jelentette fel magát a rendőrségen egy csákvári fiú azzal, hogy az iskolája felrobbantására készül. Amikor a rendőrök elfogták, azt mondta, valójában egy barátja készül robbantásra, és őt csak azért mártották be, hogy eltereljék magukról a figyelmet. De aztán kiderült, hogy ez sem volt igaz, valójában csak megromlott barátságuk miatt akart bosszút állni a fiatalember.
Vágólapra másolva!

Barátja nevében, saját magát jelentette fel egy 16 éves csákvári fiú azzal, hogy tudomására jutott, fel akarja robbantani az iskoláját. Közveszéllyel fenyegetés miatt indult ellene eljárás - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.

A fiatalember csütörtök reggel azzal hívta a bicskei rendőrkapitányság ügyeletét, hogy úgy tudja, egy barátja (saját maga) kézigránáttal akarja felrobbantani az egyik várpalotai iskolát, és a bejelentés időpontjában éppen a város felé tartó buszon van - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök azonnal megállították a még Székesfehérváron tartózkodó helyközi buszt, és elfogták a diákot (a telefonálót), de ruházatából, csomagjaiból sem fegyver, sem robbanószerkezet nem került elő.

Az elfogott (korábban telefonáló) fiatalember azt mondta a rendőröknek, hogy az ellene tett bejelentés csak elterelés: tudja, hogy egy csákvári barátja gyűjti a kézigránátokat, és nem kizárt, hogy ő akar azokkal bűncselekményt elkövetni. A rendőrök elfogták a barátját is, de nála sem találtak robbanószerkezetet, fegyvert.

Kiderült azonban, hogy miután a két fiú barátsága megromlott, a 16 éves telefonáló azért tett feljelentést barátja nevében önmaga ellen, hogy kiszúrjon volt barátjával.