Félmilliárd forint tűnt el egy pénzszállítóból

Vágólapra másolva!
Téglákat pakoltak a pénz helyére ismeretlenek egy pénzszállító cég miskolci telephelyén. Az autóból több mint 500 millió forint tűnt el, de ez csak a célállomáson tűnt fel.
Vágólapra másolva!

Több mint ötszázmillió forint tűnt el egy pénzszállítással foglalkozó cég miskolci telephelyéről - közölte csütörtökön az MTI-vel a rendőrség. Az MTI értesülései szerint a pénz helyére téglákat pakoltak, és ez csak a fővárosban derült ki.

A cég még szeptember 7-én tett feljelentést a megyei rendőr-főkapitányságon, amelynek bűnügyi osztálya különösen jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, a rendőrök nagy erőkkel folytatják a nyomozást, de részleteket egyelőre nem kívánnak közölni.

Ugyanennek a cégnek a pénzszállító járművét rabolták ki 2007-ben Tokaj mellett, ahol gyilkosság is történt. A tokaji pénzszállító-rablásként ismert büntetőügy tárgyalása még mindig tart. A vád szerint az egyik elkövető a pénzszállító sofőrje volt, aki egy elhagyatott területre vitte a kocsit, ahol társai várakoztak.