Kissé kritikus tömeg

2009.09.19. 11:07

Van, aki szerelmes a bringájába, és van, aki csak a BKV jegyet vagy a dugóban elvesztegetett időt spórolja meg a tekeréssel. Vannak kétkedőink és lustáink is, de összességében az derült ki, az [origo] szerkesztősége nagy bringás csapat. Ezért is mondjuk el épp most, az autómentes napon, szerintünk miért jó bicajjal járni. Vall az Autó rovat is.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Bordás Gábor (Sport)

Bringázni azért szeretek, mert ha rossz kedvem van, felderülök tőle, ha meg alapból jó, akkor még jobb lesz. Legjobban a nyári éjszakában vagy hajnalban szeretek menni, amikor üres a város és friss a levegő, olyankor újra össze tud forrni az, ami korábban elreccsent az emberben. Előfordul, hogy gyakorlatilag csak a hazaút élményéért megyek el este valahová.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Vincze Barbara (Itthon)

Azért járok bringával, mert kivétel nélkül minden nap iszonyú nehezen kelek, és ahhoz, hogy kb. nyolcra beérjek, ez a leggyorsabb közlekedési mód. Míg a BKV-val háromnegyed óra - ötven perc alatt érek ide, bringával ez sosem több fél óránál, így a nettó alvással tölthető idő kb. 20 perccel növekszik, ami napi átlag hét óra alvás esetén egyáltalán nem elhanyagolható.

Kocsim nincs, ha lenne, akkor sem járnék azzal reggel és este nyolc között, mert megőrjítene az álldogálás, a rengeteg útlezárás, meg a dudálós idióták. Amit a gyorsaságon és a független közlekedésen kívül nyerek, az a havi BKV-bérlet ára, meg hogy nem kell a fancsali arcokat néznem reggelente. Viszont a tüdőmbe nem szívesen lesnék be, és hát rémisztő bicajbalesetekről lehet hallani, amelyek egy részét cimbijeim szenvedik el.

Galambos Péter (Üzleti Negyed)

Nem ideológiai alapon járok bringával, meggyőződésem, hogy tök mindegy, hozzáteszem-e a magam szennyezését a közöshöz - mire a magyar autósok többsége átszokna, addigra már úgyis el kell hagyni a bolygót. Viszont benzint/BKV-költséget spórolok, továbbá intenzíven mozgok, amire egyébként nincs elég időm. De nem vagyok hardcore bringás: ha zuhog a jégeső, felszállok a villamosra, ha pedig (egy héten egyszer) reggel hétre kell jönnöm, beülök a kocsiba, mert az a 20 perc is számít, amennyivel így később kell kelnem.

Jól esik a tekerés, de mivel muszáj jó darabon a Hungária/Könyves Kálmán körúton közlekednem, rémálmaimban időnként felsejlik egy későbbi teljes tüdőátültetés kényszere, remélhetőleg addigra eljut idáig az orvostudomány. Ennek elkerülése végett beveszem magam a Népligetbe az adott szakaszon, illetve bringásmaszkot viselek.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ballai Vince (Itthon)

Az egész spórból indult és sport lett. Az autó lassú volt és drága, de hiába ültem át egy öreg robogóra, benzin abba is kellett, és egyre többe került a szervizelése. Megszaladtak a kiadások, valahol le kellett faragni a költségeket. A pincében volt egy jó kis kerékpár, úgyhogy egyértelmű volt, hol. A mozgásfüggőség pár hónap alatt kialakult annyira, hogy évek óta télen sem vagyok meg nélküle. A gazdasági előny hármas: spórolok a benzinen, az időn és a fitneszbérleten, de a "mindenkinél gyorsabb vagyok a városban" illuzórikus élménye megfizethetetlen. Még akkor is, ha egy nyári incidens óta halálomig kell viselnem testemen a pesti közlekedési morál nyomát.

Weyer Balázs (főszerkesztő)

Bringázni nem kell, hanem jó. Neofita bringás vagyok, tizenöt év után kezdtem újra biciklivel járni, és már az első napon világossá vált, hogy mennyire kár volt azért a kihagyott tizenöt évért. Az, hogy jó napom van, azzal kezdődik, hogy bringával jövök dolgozni. Ha ez valamiért nem jön össze, akkor már sokkal rosszabb esélyekkel indulok a kihívások felé. Örökké hálás leszek Kiskádár barátomnak, aki azáltal, hogy megépítette a számomra ideális bringát, szelíd erőszakkal rávett, hogy újra kezdjek biciklizni. Jelzem, mindazok a rémtörténetek, amelyeket korábban hallottam, nem igazak: az autósok nem is olyan bunkók, ez ne tartson vissza senkit.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Pálinkás Szűts Róbert (felelős szerkesztő)

Miután sportolni nincs időm, a bringázással pótolom a kimaradt a mozgást. Ezért a gyárba a lehető legnagyobb kerülővel jövök, hogy a napi kétszer húsz kilométer összejöjjön. Kerülöm a járdát és a kamu bicikliutakat, és öntudatos közlekedőként próbálok magamnak egyenlő jogokat kivívni a többi közlekedővel szemben. Ugyan nem tartok be minden szabályt, de nem eszetlenkedem, és figyelek arra, hogy egyben érjek haza. Időnként kénytelen vagyok autóba ülni, és olyankor mindig úgy érzem, Demszky Gábor megint megszívatott: nem érek oda sehova időben, elment a pénzem a benzinre, és még a guta is megüt.

Sáling Gergő (felelős szerkesztő; Itthon)

Azért járjon mindenki bringával, hogy érezze azt, amikor teker felfelé az emelkedőn és már kezd rossz lenni, de azért még inkább jó; amikor izzad bőven; amikor a vicc kedvéért farol; amikor nem kell a villamosra várni, a taxiért fizetni; amikor defektet kap és nincs pótbelső, és inkább messze van, mint közel; amikor lejön az erdőn át, de nagy a sár és eltaknyol; amikor csajok jönnek szembe (néha a fiúk se rosszak); amikor kéz nélkül teker vagy kényelmesen hajt.

Melocco Anna (Üzleti Negyed)

BKV-val ötven perc alatt teszem meg az [origo]-ig azt az utat, amit biciklivel 25-30 perc alatt letolok. Autóval, dugóban ez volt már másfél óra is. Nem kell felszuszakolódni az amúgy már telített járatokra, és nem kell anyázni, amikor a - persze túlterhelt és keveset kereső - járművezető az orrom előtt csukja be az ajtót. Bérletet elvből nem veszek, mindig elhatározom, hogy amennyire csak lehetséges, hanyagolom a tömegközlekedést és ha nagyon kell, veszek egy jegyet, amit megpróbálok kezeletlenül megóvni, a munkahely-otthon útvonal ugyanis minimum 600 forintba kerülne, amiből már simán vehetek egy lámpát a biciklire, ahelyett, amit leloptak nemrég. Hidegben, esőben, kánikulában persze menő, de annyira nem kényelmes a bicaj, nem beszélve a bicikliutak minőségéről, az anyázó autósokról, az értetlenkedő gyalogosokról és a biciklilopásokról

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Bányai Zsolt (Videa)

Az egy évre eső munkanapok kb. 70%-ban bringával járok. Szimplán praktikum. Nincs életérzés, nincs közösségi tudat (kerülök is minden bringás rendezvényt, mert nem hiszek a nagybömbben), csak suhanás át a városon. Ebből adódóan nincs közlekedési lekvár, nincs buszravárás, tarkóba lihegés (300 forintért!), nincs piros lámpa, csak menetszél. Na mondjuk ez, vagyis az elemekkel való küzdés, azért problémás tud lenni. De hamar ki lehet tapasztalni, hogy esőben, vagy hóesésben mi a legjobb öltözet, szóval ez sem akkora gond. Csak hunyorítani kell, meg pedálozni.

Horváth Nóra (Videa)

Próbálj meg biciklizni, mondjuk, Athén városában, és egyből rájössz, hogy Budapest még mindig (CM ide vagy oda) a legbiciklizhetőbb városok egyike. Az autósok a legtöbb esetben előzékenyek és vigyáznak a kerékpárosokra, nem is beszélve az egyre szaporodó bicikliutakról. Az utazás ingyen van, a napi mozgás kipipálva, és még akár egy pohár sörrel a hasadban is vidáman tekerhetsz az álló kocsisorok között.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Kovács Áron (Itthon)

A bringázás a közlekedés igazi szabadsága. Nem kell várni az amúgy is tömött villamosra (ami néha amúgy is lerobban), vagy órákat ülni a dugóban, mikor valaki kitalálja, hogy megint le kell zárni valamit. Időnként persze meg kell szegni a KRESZ-t, de ez csak izgalmasabbá teszi, afféle városi partizán életérzést kölcsönöz a napi rutinnak. Tök jó érzés elhúzni a dugóban álló autók mellett vagy negyed órát verni a BKV-zó kollégákra. Nekem tömegközlekedve vagy autóval is legalább fél óra bejutni a szerkesztőségbe, bringával 11 perc a rekordom ugyanezen a távon. A bringázás életformává vált, már nem is tudnék meglenni nélküle. Ha vissza kell ülnöm a kocsiba, perceken belül dührohamot kapok a vánszorgástól.

Bellay Szilvia (a felelős szerkesztő jobbkeze)

Szeretek betekerni reggel, mert felébredek tényleg, hamarabb beérek, tovább aludhatok. Mert jobb érzés, hogy nem pöfögök, mert lehet pacsizni a bringatárolóban. Mikor végzek, azért szeretem, mert a bringán szépen kisimul az agyam, megmozgatom a lábam, felébredek megint, tekerek egy darabig valakivel, akinek eddig csak a folyosón mondtam, hogy helló, pacsizok megint, bárhova eljutok gyorsan, mondjuk kattog a váltóm, szakadt a bringám, de szeretem azt is.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nógrádi Attila (Autó)

Az egész úgy kezdődött, hogy pofátlanul közel laktam a szerkesztőséghez, ami a gyakorlatban negyedórás gyaloglást jelentett, tömegközlekedéssel viszont ez a produkció akár bő fél órát is igénybe vett, mert ilyen bénán jött ki a csatlakozás. Bicajjal mindez négy percre redukálódott háztól-házig, és az így megspórolt értékes perceket egy az egyben a reggeli a szunyókálás meghosszabbítására tudtam fordítani, tehát továbbra is minden nap elkéstem. A drámai fordulat akkor következett be, amikor a második kerületbe költöztem, ami a korábbi ötperces kerékpározást bő félórásra növelte, de így legalább már némi sportértéke is van a dolognak. Egészen döbbenetes módon szinte végig bicikliúton tekerhetek, a Szilágyi Erzsébet fasor-Városmajor-Vérmező-Tabán-Duna-part csapásirányon. Egyetlen nehezítő tényező a Krisztina körúton kialakított kerékpáros átkelő a Vérmező felé, amely olyan hosszú ciklusokkal dolgozik, hogy egész generációk cseperedhetnek fel a zöldre várva.

Az autós-motoros rovat tagjaként persze álszentség lenne azt állítani, hogy minden nap bicajjal járok, de mivel a motorom a szerkesztőség mélygarázsában lakik, saját autóm meg nincs, így az esetek döntő többségében marad a bringázás. Az ismerőseim ezt némileg nehezen is dolgozzák fel, hiszen hiába magyarázom nekik, hogy inkább tekerek 35 percet folyamatosan, mintsem ugyanennyit őrjöngjek a pofátlanul nyomuló és araszoló dugóban egy sok száz lóerős autó kormánya mögött. A Margit-híd lezárása, és az emiatt kialakult extradugók különösen sokat nyomnak a latba, hogy inkább bicajjal járjak, arról a hihetetlenül nagy előnyről már nem is beszélve, hogy nyáron három olyan kiülős hely is közvetlenül útba esik, ahol kötelező meginni egy nagyfröccsöt. Persze hazafelé.

Molnár Csaba (Üzleti Negyed)

Több oka van, miért jó a bringa. Szeretek bicajozni, drága a benzin, lehet nézelődni, közben nem anyáznak le az idegbeteg autóstársak, időnként gyorsabb is, meg lehet állni dobni egy sört, lobog a hajunk. A BKV össze-vissza jár, utálok busz után futni vagy megállóban várva tolni el az időt, vagy bosszankodva integetni a távolodó eszköz után. Többnyire büdös is drága, és fasiszta az ellenőrzés. Meg persze így nem égetem a benzint, és felelősen viselkedem a gyerekeim jövőjét illetően is. Nem járulok hozzá a tumultus és a kipufogógázok mennyiségének növekedéséhez, így adok egy többletmásodpercet a bolygónak etc., etc.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ostyáni János (Fotó)

Azért járok bringával, mert:

- BKV-val 45 perc, autóval 30 perc, bringával pedig 12 beérni a munkahelyre
- olyan helyekre is gyorsan érhetek, ahol lehetetlen vagy nagyon drága parkolni
- minden nap garantált a testmozgás, nincs öncélú futásnak álcázott kínlódás a Ligetben
- rengeteget spórolok a buszjegyen
- nem vagyok időhöz kötve és csak rajtam múlik, mennyi idő alatt érek a célállomásra
- este kimondottan hangulatos tekerni a városban és éjfél után sem gond egyik szórakozóhelyről átmenni egy másikba
- bringázni jó

Gergely János (Autó)

Nálam a dániai ösztöndíjnál esett le a tantusz. Három hónapig ámulattal néztem, ahogy a szélsőséges időjárással dacolva a nép nap mint nap biciklire ül. Legyen öltönyös menedzser, hippi, divatosan öltözött nő, nyugdíjas - mindenki ezt a formáját választja a közlekedésnek. Koppenhága már ott tart, hogy a nagyobb sugárutakon a zöldhullámot már nem az autókhoz, hanem a 20 km/órával közlekedő kerékpárosokhoz igazítják. Nincsenek dugók, parkolót mindig találni, a levegő tökéletes. Ezt kellene követni itthon is, sóhajtottam fel. Hazatérve sok mindent megfogadtam, köztük azt, hogy bringára ülök, amikor csak tehetem. Józanul gondolkodva talán csak az izzadság az, ami ellene szól. Nem is kell magyarázni az előnyeit: nem kell BKV-n zötykölődni, nem kell fizetni a benzint, netán a 300 forintos BKV-jegyet, nem kell parkolót keresni.

Napi 18 kilométert biciklizem összesen. Lemértem: átlagos tempóval, illetve szigorúan bicikliúton közlekedve tíz-tíz perccel gyorsabban érek haza, illetve az irodába, mint BKV-val. Egy hónapnyi, azaz 22 munkanap alatt ez 440 percnyi megtakarítás, tehát majdnem egy munkaidőnyi.

FotA3: Hirling BA!lint [origo]

Jankovics Soma (Üzleti Negyed)

A munkába karikázás számomra a BKV kritikája, mivel tizenöt percet spórolok a menetidőből, ha két keréken megyek munkába. A Budán biciklizők legnagyobb ellenségei a Duna-menti felújítások és metrófúrások, amik végeztével (ha ez valaha is bekövetkezik) viszont egy kellemes napi túrát lehet tenni kellemes környezetben, viszonylag kevés autós kereszteződéssel.

Vámosi Gergő (Techbázis)

Van autóm, de hétköznap mindig autómentes napot tartok. Autóztam egy ideig a városban, de be kellett látnom, hogy így nem szabadabb a mozgásom, hanem épp ellenkezőleg, korlátozott: szinte klausztofóbiás lettem. A csúcsidőben bedugult belváros helyett, ha gyorsan haza akartam jutni, rendre a külvárosi terelőutakra kényszerültem. Nem tudtam többé csak úgy beülni egy kávézóba, vagy sétálni egyet a központban anélkül, hogy legalább tíz percig köröztem volna parkolóhelyet keresve, nem is beszélve a sűrűn lemondott spontán esti sörözésekről a haverokkal.

FotA3: Hirling BA!lint [origo]

Még arról is leszoktam, hogy a korábban gyakran látogatott, buszmegálló melletti kisboltban, pékségben vegyek valamit. Ahová azelőtt két perc alatt beugrottam, kocsival kilométeres kerülővel, megint csak a parkolóhely hosszas keresgélésével tudtam volna eljutni. Ami pedig a legrosszabb: hétköznap reggelente néha az utcát, délután az irodaház parkolóját elhagyni is 10-15 perces, idegölő tortúra, főleg amikor biztosan kocsival indul neki mindenki, például rossz időben.

Igaz, én megtehetem, hogy hét közben pihenjen a verda, és csak nagybevásárláshoz, utazáshoz, kiránduláshoz vegyem elő, mert jó tömegközlekedés mellett lakom: átszállás nélkül 20 perc alatt a belvárosban vagyok. Ha lenne összefüggő, jól karbantartott kerékpárút-hálózat a városban, ami garantálná, hogy bármilyen időben, és főleg, bármilyen öltözetben, a nekem kényelmes tempóban, biztonságosan el tudok jutni kétkerekűvel a munkahelyemre, vagy akárhova, akkor a biciklit sem csak sporteszköznek használnám. De mivel nincs kedvem a forgalomban, a pillanatok alatt gyorsuló, több mázsás acélszörnyek között szlalomozni, és a testi épségemet kockáztatni, vagy a kevés használható bringaút miatt hatalmasakat kerülni nap mint nap, még jó ideig marad a BKV, mint az egyetlen élhető alternatíva.