Guinness-rekord aszfaltrajzolásban az autómentes hétvégén

Vágólapra másolva!
Még soha ennyien nem rajzoltak egyszerre az aszfaltra, mint vasárnap a lezárt Andrássy úton. Az Autómentes Nap alkalmából lezárt útnál a hétköznapi szint töredékére esett a légszennyezettség.
Vágólapra másolva!

Guinness-rekordot döntöttek a "szimultán legtöbben együtt rajzolók" kategóriájában Budapesten az Andrássy úton vasárnap. Összesen 5317-en ragadtak krétát, akiknek 10 percig kellett guggolva, folyamatosan rajzolniuk.

Egy óriási, előrajzolt kerékpárút köré rajzolták fel, mit várnak a nagyvárosi közlekedéstől. A korábbi rekord 3652 fő volt. Az aszfalt-rajzversenyt a környezetvédelmi tárca szervezte, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedésre.

A minisztérium szerint - amelynek vezetője egy mobil levegőminőség-mérő laborautóval végzett méréseket - a töredékére csökkent a levegő szennyezettsége egy átlagos hétköznapéhoz képest a lezárt Andrássy úton. A tárca vasárnap bejelentette, hogy az autómentes naphoz kötődően szeptember 21. és 25. között a közlekedési minisztériummal közösen célirányosan ellenőrzi majd a gépkocsik környezetvédelmi állapotát.

Így akarják felhívni a figyelmet a rendszeres környezetvédelmi felülvizsgálatra, a gépkocsik műszaki karbantartásának fontosságára, és egyúttal felmérik a gépkocsik átlagos környezetszennyezési állapotát is.