Draskovicsot kérdezi Hunvald fizetéséről a kerület

2009.09.25. 16:55

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert kérdezi Erzsébetváros alpolgármestere arról, mi legyen az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester fizetésével. Hunvald a börtönben is kapja juttatásait, a minisztérium szerint helytelenül. A kerületi MSZP korábban viszont arra hivatkozott, a képviselő-testület a törvények miatt nem vonhatja el a politikus fizetését.

Gergely József VII. kerület alpolgármester pénteken levélben fordult Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez a tárca korábbi állásfoglalása miatt, amely szerint nem jár a fizetés a kerület előzetes letartóztatásban lévő polgármesterének, Hunvald Györgynek. Az alpolgármester azt szeretné tudni, pontosan mely törvények alapján nem jár a pénz a polgármesternek, illetve hogy ebben az esetben mi a követendő jogi út.

A február 10-e óta előzetes letartóztatásban levő Hunvald György őrizetbe vétele óta is kapja havi 742 560 forintos juttatását, vagyis eddig 5 940 480 forintot kapott. A Fidesz kedden törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, hogy egy előzetesben lévő polgármester ne kaphasson fizetést. Vattamány Zsolt, a Fidesz kerületi frakcióvezetője viszont pénteken azt mondta. bírósághoz fordulnak, ha a letartóztatott polgármester a következő fizetését is megkapja.

Kedden a VII. kerületi MSZP frakcióvezetője, Bán Imre még azt mondta, hogy a kerületi önkormányzat képviselő-testületének nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium azonban csütörtökön azt közölte: az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselők és polgármesterek esetében világos a jogi helyzet, több törvény együttes értelmezése alapján nem jár nekik díjazás.

A köztisztviselőnek ugyanis nem kell dolgoznia, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud bemenni a munkahelyére, ilyen ok az előzetes letartóztatás is. Emiatt a munkáltatója nem büntetheti, vagyis például nem lehet elbocsátani, viszont nem jár neki fizetés sem. A polgármesterek és önkormányzati képviselők tiszteletdíjának megállapítására a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozást kell alkalmazni, tehát nekik sem jár tartós akadályoztatásuk idejére a fizetés.

KAPCSOLÓDÓ CIKK