Veszekedő pár miatt fordult vissza egy gép Ferihegyre

2009.09.25. 8:29

Garázdaság gyanúja miatt eljárás indult egy cseh házaspár ellen, akik olyan durván kezdtek veszekedni a Ciprusra induló repülőgépen, hogy vissza kellett fordítani miattuk a járatot Ferihegyre. A Malév az eset miatt letiltotta őket a járatairól.

Vissza kellett fordítani egy Ciprusra induló repülőgépet Ferihegyre, mert a fedélzeten egymásnak esett egy cseh újságíró pár - közölte pénteken a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.  Az egymást folyamatosan ütlegelő és szidalmazó pár annyira megrémítette az utasokat, hogy megkérték a légi utaskísérőket: a gép ne szálljon fel. A kapitány is úgy ítélte meg, hogy a csetepaté veszélyezteti a repülés biztonságát. 

Az utaskísérők már a beszálláskor felfigyeltek a párra, a férfit egy "vadembernek" hitték, aki belerúgott a vele utazó nőbe, mire a nő visszaütött - olvasható a rendőrségi közleményben. A veszekedést a repülőgép fedélzetén is folytatták, észre sem vették, hogy a gép indult, majd visszaérkezett az állóhelyre. Miután sikerült leszállítani őket a gépről, veszekedésüknek a reptéri rendőrök vetettek véget, majd kihallgatták őket. 

Az asszony megbánta a történteket, és magát okolta a kialakult helyzetért. Elmondása szerint már előző este nekiesett a párjának, mert az későn jött haza, mivel egy sürgős cikket kellett leadnia a szerkesztőségben. Miután megérkeztek Budapestre, számos dolog idegesítette az asszonyt, többek között a gyerekek nyüzsgése és az, hogy majdnem lekésték a ciprusi csatlakozásukat, mivel a férfi elment vízért - mondta el a nő a kihallgatáson. Mindketten azt mondták, hogy egyébként nagyon szeretik egymást és a két gyereküket.

A házaspár a nő apjához utazott volna a ciprusi géppel, a Malév azonban az eset miatt letiltotta őket a járatairól, így más módot kellett találniuk az elutazásra. A repülőút megszakítása, a menetrend megzavarása komoly anyagi kárt okozott, a  Repülőtéri Rendőr Igazgatóság pedig garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a két cseh állampolgár ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK