Villája miatt lemondatná Oszkót a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az épülő villája körüli hercehurca miatt lemondásra szólította fel Oszkó Péter pénzügyminisztert a Fidesz. Az ellenzéki párt szerint Oszkó tudatosan törvényt sértett, amikor az építési engedéllyel szembemenve változtatott épülő budai háza tervein, a miniszter szerint viszont nem erről van szó.
Vágólapra másolva!

Lemondásra szólította fel pénteken Oszkó Péter pénzügyminisztert a Fidesz, mivel a politikus épülő villája során eltért az építési tervektől, és ezzel a párt szerint tudatosan törvényt sértett. Ágh Péter országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha egy tárcavezető tudatosan törvényt sért, nincs más hátra, le kell mondania. Hivatalban maradása ugyanis annak nyílt beismerése lenne, hogy a kormány a törvények fölé helyezte magát - fogalmazott a politikus.

"Voltak különböző nyilatkozatok, amelyekben a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy kénytelen volt jogsértést elkövetni". A Fidesz álláspontja szerint azonban egy jogalkotónak éppen példát kellene mutatnia, neki különösen ügyelnie kell arra, hogy a jogszabályokat betartsák az emberek - mondta Ágh Péter. Szerinte ehhez képest "Oszkó Péter az emberek arcába nevetett, és elmondta, hogy ő épp elég gazdag ahhoz, hogy nyugodtan törvényt sérthessen, maximum kifizeti a büntetést".

Oszkó Péter 2007 májusában vett építési telket Budapest II. kerületében, erre több százmillió forintért építtet négyszintes villát. A pénzügyminiszter korábban több helyen is azt nyilatkozta, hogy az építkezés során tudatosan tért el az engedélyezett építési tervektől, de ennek biztonsági okai voltak; a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arról beszélt, hogy "kénytelen volt jogsértést elkövetni", s vállalni, hogy bírságot szabjanak ki rá. Ennek szerinte az volt az oka, hogy az építkezés során kiderült: a talajviszonyok miatt az érvényes építési terv statikailag nem biztonságos, és nagyobb pincét kell építeni a ház alá, hogy az stabilan álljon.

Oszkó állítása szerint korábban kérte az önkormányzattól a terv módosítását, de arra egy jogszabályváltás miatt nem volt lehetőség. Hogy ne kelljen veszélyes házat építenie, de mégis építkezhessen, a miniszter úgy döntött, önkényesen eltér a tervektől, és utólag vállalja az ezért járó bírságot. Az [origo]-nak ezzel kapcsolatban szerdán azt mondta, hogy ő folyamatosan tájékoztatta az önkormányzatot a lépéseiről, ezért "nem úgy értelmezi a helyzetet, hogy tudatosan nem tartotta be a jogszabályokat".

A pénzügyminiszter közleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban. Ebben Oszkó közölte, a műszaki okokból felmerült problémák orvoslását ő maga kezdeményezte és mindvégig együttműködésre törekedett az önkormányzattal, ezért nem lát okot arra, hogy "az eddig is lelkiismeretesen ellátott feladatát ne végezze tovább".