Kóka-ellenes képviselő foglalta el Fodor Gábor helyét

Vágólapra másolva!
Valószínűleg nem csökken az SZDSZ-frakció megosztottsága az után sem, hogy hétfőn letette a képviselői esküt Ikvai-Szabó Imre, aki a lemondott Fodor Gábort váltja a parlamentben. Ikvai-Szabó főpolgármester-helyettesként és az új pártvezetés tagjaként is szemben áll Kóka János frakcióvezetővel.
Vágólapra másolva!

A szabad demokrata Ikvai-Szabó Imre képviselői eskütételével kezdődött hétfőn az Országgyűlés plenáris ülése. Budapest főpolgármester-helyettese Fodor Gábor korábbi pártelnök megüresedett helyét vette át a parlamentben. Fodor az SZDSZ számára kudarccal végződött európai parlamenti választás után mondott le előbb a párt vezetéséről, majd képviselői mandátumáról is (Fodor lemondásáról részletesen itt olvashat).

Fodor azzal indokolta lemondását a képviselői mandátumáról, hogy nem tud együtt dolgozni Kóka János frakcióvezetővel, aki szerinte szétveri a pártot. Kókával nyílt konfliktust vállalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke is, aki első beszédében rögtön lemondásra szólította fel a frakcióvezetőt. Retkest az elnökválasztás előtt a pártban Demszky Gábor főpolgármester támogatottjaként emlegették (erről részletesen korábbi cikkünkben olvashat)

A főpolgármester-helyettest, aki egyben a párt ügyvivőveje is, szeptember 19-én delegálta a megüresedett képviselői helyre az SZDSZ országos tanácsa. Ikvai-Szabó 49 éves, pedagógus végzettsége van, de korábban, 1982 és 1987 között hivatásos katonaként szolgált. 1995-től dolgozott a fővárosi önkormányzatnál, 2005-tól Demszky Gábor helyettese.

Főpolgármester-helyettesként jelenleg a városfejlesztési, gazdálkodási és szociálpolitikai területeket felügyeli, így ő felel Budapest költségvetéséért. Retkes Attila korábban azt mondta, Ikvai-Szabó Imrére - aki az SZDSZ gazdasági kabinetjének vezetője is - leginkább az őszi parlamenti ülésszak idején, főként a 2010-es költségvetés vitájában számítanak.