Ki fog derülni szerdán, a BKV mely menedzserszerződései lehetnek jogilag aggályosak, mivel elkészül a cég belső ellenőrzése által írt jelentés. Vitézy Dávid fideszes felügyelőbizottsági tag szerint sok magas juttatásról kiderülhet, vajon bűncselekmény volt-e.

Szerdára elkészül a BKV belső ellenőrzése által készített anyag arról, hogy a korábban feltárt menedzserszerződések közül melyek aggályosak, és szükséges-e jogi lépések meghozatala.

A cég belső ellenőrzési osztálya szeptember elején készített egy anyagot a felügyelőbizottság (fb) számára, amely azokat a dolgozókat gyűjtötte össze, akik menedzserszerződéssel dolgoztak vagy dolgoznak a cégnél, illetve akik 10 millió forint feletti végkielégítést kaptak. A listán a 96 volt vagy jelenlegi dolgozón kívül szerepelnek a fizetéssel, illetve az elbocsátott dolgozóknál a végkielégítéssel kapcsolatos adatok is.

Vitézy Dávid, a Fidesz által delegált fb-tag nemrég azt mondta: nagyon sok olyan részlet előkerülhet a szerződésekről, amely "az egyébként is arcpirító számokat bűncselekménnyé teheti". Közölte azt is, hogy ki kell deríteni, voltak-e olyanok, akik többet kaptak közös megegyezéssel történő felmondás esetén annál, mint ha rendes felmondással küldték volna el őket. Mint hozzátette, úgy tűnik, voltak ilyen vezetők, ez viszont felveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Az MTI értesülése szerint ugyan a kontrolling osztály az fb-ülésére is készítette az anyagot, Székely Gábor fb-elnök eddig nem hívott össze új ülést, a Fővárosi Közgyűlés pedig csak október 12-én ül össze. Ezen a BKV igazgatósága és felügyelőbizottsága tagjainak cseréjéről, illetve a cég hatékonyabb működéséről is tárgyalnak majd.