Az alsósoknak és a cégvezetőknek is izgalmas lesz hétfőn a parlament

Vágólapra másolva!
A költségvetés maratoni tárgyalása előtt hétfőn még elintéz néhány kisebb ügyet a parlament. Szavaznak a 2011-es népszámlálásról, vitáznak az alsó tagozatos tantárgyak megszüntetéséről, és napirendre kerül a bankok hitelezési gyakorlata is. A Fidesz ismét megpróbálja szóba hozni a sukorói földcsere ügyét, amit eddig az MSZP megakadályozott.
Vágólapra másolva!

A szokásoktól eltérően ötnapos ülést tart ezen a héten az Országgyűlés. A képviselők keddtől csütörtökig a jövő évi költségvetésről vitáznak majd, de hétfőn még egy sor kisebb ügyben kell döntést hozniuk.

Megszűnhetnek a tantárgyak az alsó tagozaton

Hétfőn megkezdődik a közoktatási törvény módosításának részletes vitája. A szabad demokrata Magyar Bálint és Sándor Klára, illetve a szocialista Szabó Zoltán és Deák Istvánné által kezdeményezett módosítás értelmében a 12 évfolyamos iskolákban, illetve a középiskolákkal együttműködő általános iskolákban hetedik osztályig tantárgyak és szakismeretek helyett műveltségi területeket oktathatnának. Magyar Bálint a javaslatról korábban azt mondta az [origo]-nak: célja, hogy fejlesszék a gyerekek alapképességeit ahelyett, hogy többször végigrágják velük a tananyagot (a javaslatról részletesen itt olvashat).

A tervezethez két ellenzéki és egy kormánypárti képviselő nyújtott be módosító indítványt. A fideszes Pánczél Károly és Cseresnyés Péter indítványai együtt gyakorlatilag megsemmisítenék a javaslatot: Pánczél a szöveg egyik, Cseresnyés a másik felét törölné, mert az szerintük "nélkülözi a szakmai körültekintést és megalapozottságot". Az MSZP-s Tatai-Tóth András kiegészítené a törvénymódosítást azzal, hogy az önkormányzatoknak lehetőséget kell teremteniük arra is, hogy igény esetén a gyerekek a régi rendszerben maradhassanak.

Vizsgálhatják a bankok hitelezését

Napirendre kerül a KDNP által benyújtott, a bankok hitelezési gyakorlatát vizsgáló bizottság felállításáról szóló határozati javaslat is. Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége némileg felpuhítaná a kereszténydemokraták eredeti szövegét: 90 napban szabnák meg a testület mandátumát, annak KDNP-s elnöke mellé egy kormánypárti társelnököt ültetnének, illetve kikötnék, hogy csak nemzetbiztonsági átvilágításon átesett képviselő lehet a vizsgálóbizottság tagja.

Két év múlva népszámlálás lesz

Hétfőn szavaznak a képviselők a 2011-es népszámlálásról szóló törvényről. A népszámlálás kérdőívén már biztosan nem szerepel majd a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdés, hiszen a parlament múlt hétfőn elutasította Balog Zoltán fideszes képviselő és református lelkész módosító indítványát (erről részletesen korábbi cikkünkben olvashat).

A Fidesz Sukoróról és a cégvezetők fizetéséről is beszélne

A Fidesz ismét megpróbálja napirendre vetetni Cser-Palkovics András képviselő javaslatát a sukorói King's City kaszinóberuházást vizsgáló bizottság felállításáról. Az MSZP ezt korábban kétszer is megakadályozta (a sukorói beruházásról szóló cikkeinket itt találja).

A Fidesz megkísérli tárgysorozatba vetetni az állami cégvezetők "elfogadhatatlanul magas fizetésének radikális csökkentéséről" szóló határozati javaslatát is, miután korábban az alkotmányügyi bizottság erre nem volt hajlandó.