Vágólapra másolva!
Ellenőrzött kampányszámla, rövidebb kampányidőszak, piaci árakhoz közelítő, megemelt költségvetési plafon - ilyen javaslatok is szerepelnek abban a kampányfinanszírozásról szóló törvénymódosítási tervezetben, amelyet a Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország dolgozott ki. A jogszabálytervezet civilek javaslatai, valamint a parlamenti pártok által elfogadott kompromisszumok alapján készült. A módosítást valamennyi parlamenti párt megkapta.
Vágólapra másolva!

A kampányfinanszírozásról szóló törvény módosítását indítványozza a Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország, a civil szervezetek által kidolgozott törvényjavaslatot csütörtökön mutatták be.

"Közismert tény, hogy a pártok minden választási kampány alkalmából átlépik a törvényben meghatározott, képviselőnként költhető 1 milliós határt, mégsem történt érdemi lépés a törvényalkotók részéről e korrupcióra és befolyásolásra lehetőséget adó helyzet felszámolására" - mondta el a sajtótájékoztatón Alexa Noémi, a Transparency International vezetője. Szerinte a széles körű civil és szakértői egyeztetéssel, és az eddig benyújtott javaslatok felhasználásával készült törvénymódosítás lehetőséget adna a pártoknak, hogy tiszta lappal induljanak neki a 2010-es választási kampánynak.

"A jelenlegi kampányfinanszírozási rendszer átláthatatlan és politikai korrupcióra ad lehetőséget, ami alapjaiban ássa alá a demokratikus intézményrendszerbe vetett állampolgári bizalmat" - mondta Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy a kutatások alapján a megoldatlan párt- és kampányfinanszírozást tartja a legtöbb hazai és külföldi szervezet a magyarországi korrupció legfőbb okának. Ezért felelőtlenség lenne nekivágni a 2010-es választásoknak a jelenlegi szabályozással, hiszen borítékolható, hogy a pártok ismét nem lesznek képesek betartani a törvény előírásait - jelentette ki.

A törvényjavaslatot valamennyi parlamenti pártok frakcióvezetőjéhez eljuttatták. A szervezetek szerint az őszi törvényhozási időszak az utolsó lehetőség arra, hogy a képviselők bepótolják az elmúlt évek mulasztásait és megszavazzák a törvénymódosítást. A pártoknak két hetük van, hogy észrevételt tegyenek a tervezettel kapcsolatban.

Kampányszámla, hirdetési keret, támogatási limit

A tervezet szerint - a piaci realitásokhoz közelítve - megemelnék a mai kampányköltési limitet, a jelöltenkénti 1 millió forintról 5 millióra. Ezzel egy időben bevezetnék a kampányszámla intézményét, ahol az összes kampánnyal kapcsolatos költés követhetővé válhat a kijelölt ellenőrző szervek számára. A civilek utóbbi feladatot továbbra is az Állami Számvevőszékre (ÁSZ) bíznák, de a szervezet jogosítványait kibővítenék.

A pártok a kampánnyal kapcsolatos kiadásaikat az Állami Számvevőszéknél vezetett számláról fizetnék, mindezt az ÁSZ honlapján is közzé kell tenni. Az elszámoltatás kiterjedne a pártok kampányait segítő egyesületekre, alapítványokra, sőt magánszemélyekre és cégekre is. A tervezet szigorú szankciórendszert vezetne be azokra, akik megsértik a költési szabályokat.

A kampányok rövidebbek lennének, például csak a választásokat megelőző 21 napban lehetne az elektronikus médiában politikai hirdetéseket közzétenni. A javaslat a 60 napos kampányidőszak bevezetését ajánlja, és minden hirdetést megtiltana a hivatalos kampányidőszakon kívül. A jelölteket magánszemélyek és jogi személyek is támogathatnák, de a cégek egy kampányban maximum 5 millió forintot, a magánszemélyek pedig maximum 2 millió forintot költhetnének kampánytámogatásra.