Ismeretlen bűz terjeng Debrecenben

Vágólapra másolva!
Körülbelül két hete orrfacsaró szag terjeng Debrecen utcáin, amely időnként enyhébben, máskor erősebben érezhető. A bűz - trágya- vagy csatornaszag - forrását eddig nem találták meg.
Vágólapra másolva!

Eddig nem sikerült kideríteni, honnan fújhatja a szél Debrecenbe a két hete érezhető, időnként csak nagyon nehezen elviselhető trágyaszagot - olvasható a Kossuth Rádió honlapján. A debreceni környezetvédelmi hatóság igazgatója, Kelemen Béla azt mondta a rádiónak: több lakossági bejelentést is kaptak már a bűz miatt, a szag forrását azonban nem tudták megjelölni a panaszosok.

A hatóság ellenőrizte már a szennyvíztelepet, a hulladékkezelőt, a Debrecen környéki szántóföldeket, de egyik helyen sem találta meg a szag forrását. Kelemen szerint nem szokatlan, hogy ősszel néhány napig büdös van a városban, mert a környező földekre ilyenkor szórják ki a szerves trágyát, de az még nem fordult elő, hogy ilyen hosszú ideig, és szinte folyamatosan büdös legyen a város utcáin.

A Hajdú Onine-nak a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója, Ányos József azt mondta, szerinte a várostól másfél kilométerre levő hígtrágyázó árasztja a bűzt. A lap szerint szerda este minden korábbinál émelyítőbb szag lepte el a várost, a hígtrágyázó közelében ugyanakkor nem volt érezhető különösen erős szag. A Kossuth rádió szerint több debreceni a csatornázási munkálatokra gyanakszik, a városvezetés azonban cáfolta ezt. (Ha tudja a Debrecenben terjengő szag forrását, írjon nekünk!)