Visszavonták a terézvárosi parkolási pályázatot

Vágólapra másolva!
Törvénysértőnek találta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Terézváros által kiírt parkolási pályázatot. Az önkormányzat pénteki rendkívüli ülésén visszavonta a kiírást.
Vágólapra másolva!

Visszavonta a terézvárosi képviselő-testület a parkolási rendszer üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást pénteki rendkívüli ülésén - közölte az önkormányzat. A VI. kerület október végén dönt majd a parkolási rendszer üzemeltetéséről.

Az ügy előzménye a Heti Válasz szerint az volt, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) törvényellenesnek találta a parkolási tendert, és 3 millió forintra büntette az önkormányzatot. A lap szerint emellett megsemmisítették az ajánlattételi felhívásban azokat a részeket, amelyek alapján szakértők jelezték: az önkormányzat a Centrum Parkoló Kft.-re írhatta ki az eljárást.

Az önkormányzat a pénteki rendkívüli ülés után azt közölte, hogy a tender kiírásakor "azt szerette volna elérni, hogy valóban tapasztalt cégre bízza a parkolást". Az előírt árbevétel és a referenciák azt biztosították volna, hogy csupán azok a cégek induljanak, amelyeknek egy több mint 6000 parkolóhelyes kerületi rendszer üzemeltetése sem jelent gondot.

A KD a kiírás két pontjának módosításával engedélyezte a pályázat folytatását, de az eljárásba bevont független szakértő szerint azt vissza kell vonni, csupán így vállalható felelősség a döntés jogszerűségéért.

A parkolási rendszer üzemeltetése a testület októberi rendes ülésén kerül ismét napirendre. A képviselők majd az elkészült szakértői anyagok alapján dönthetnek arról, hogy az önkormányzat saját céget bíz meg a feladattal, ismét kiírja az immár a KD által is jóváhagyott pályázatot, vagy a főváros által szorgalmazott rendszerhez csatlakozik - olvasható az önkormányzat közleményében.