Öngyilkosságot kísérelt meg Lengyel Zoltán

Vágólapra másolva!
Lengyel Zoltán sikertelen öngyilkossági kísérletet követett el pénteken, nyugtatókkal próbált véget vetni életének. A független parlamenti képviselő az ellene zajló per miatt "sokallt be". A kísérlet tényét az MDF részéről Herényi Károly is megerősítette.
Vágólapra másolva!

Öngyilkosságot kísérelt meg Lengyel Zoltán független parlamenti képviselő még pénteken, az MTI szerint a politikust rövid kórházi kezelés után már hazaengedték. Az [origo] felhívta Lengyelt, azonban a képviselő hamar letette a kagylót, így sem megerősíttetni, sem cáfoltatni nem tudtuk vele a hírt.

Lengyel a Stop.hu szerint nyugtatókkal próbálta megölni magát, ám felesége rátalált és hívta a mentőket. Az MDF-es Herényi Károly az MTI-nek szombat este azt mondta: Lengyel Zoltán már túl van az életveszélyen. Minden ember tévedhet, mert ez az élet része - tette hozzá Herényi. Véleménye szerint az vezetett képviselőtársa tettéhez, hogy az embertelen, hazug társadalom nem segít annak, akik bajba jutott és nem bocsátanak meg annak, aki hibázott.

Lengyel Zoltán később a Stop.hu-nak elmondta, hogy búcsúlevele eljutott egy televízióhoz, de reméli, hogy "egyetlen sajtóorgánum sem süllyedhet olyan mélyre, hogy felhasználja azt".

Azt mondta, hogy a búcsúlevelében leírta: nem követett el bűncselekményt, szabálysértést viszont igen, amiért vállalja is a felelősséget. "A per viszont nem úgy halad, ahogy kellene. Egyedül állok szemben a rendőrség és ügyészség apparátusával. Olyan tanúk vallanak ellenem, akik ott sem voltak akkor a Lánchídnál, és olyan kifejezéseket, mondatokat adnak a számba, amelyeket soha nem mondtam" - fogalmazott. Mindettől egyszer csak "besokallt" - tette hozzá.

Megkérdeztük az MDF két sajtósát is, ám Fáy Zizi és Hanczár János is azt mondta, nem hallott a történtekről. Egyikőjük sem tartja emellett valószínűnek, hogy a képviselő ilyet tett volna. Lengyel Zoltán "nem szuicid gondolkodású" - mondta Hanczár János. A volt MDF-es Almássy Kornél, aki Lengyel mellett ül a parlamentben, szintén nem tudott többet a hírügynökségnél: ő egy barátjától tudta meg sms-ben, hogy mi történt képviselőtársával.

Lengyel esete az Alagútnál

A képviselő egy két évvel ezelőtti eset után vált ismertté: a politikust 2007. július 8-án állították meg a rendőrök a budavári alagútnál. A rendőrök szerint a képviselőnél nem voltak iratok, nem mondta meg a nevét, és egyiküket meg is ütötte.

Ezután Lengyel hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt két évre felfüggesztve nyolc hónap börtönbüntetést kapott első fokon. A képviselő kijelentette, nem ütötte meg a rendőrt, de indulatosságával túlreagálhatta a történteket. Ügyvédje akkor azt mondta: Lengyel kakasharcot vívott a rendőrökkel. Az elsőfokú ítélet után az ügyész súlyosbítást kért, Lengyel Zoltán pedig fellebbezett az ítélet ellen.

A négy felsőfokú végzettséggel is rendelkező Lengyel Zoltán először 2002-ben került be a parlamentbe a Fidesz színeiben. A 2006-os választásokon a Fidesz-frakció tagjaként választották be az országgyűlésbe. Mindkét alkalommal Fejér megye 6. számú választókerületéből, mint egyéni jelölt került be. 2007 szeptemberében viszont elhagyta a Fideszt és független képviselőként politizált egy évig és egy hónapig. 2008 októberében belépett az MDF-be, ezzel megmentve a párt frakcióját a megszűnéstől. Innen idén márciusban lépett ki.