Vágólapra másolva!
Újabb négy embert vett őrizetbe terrorcselekmény és emberölés előkészületének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az elfogott embereknek az ügyészség szerint köze lehet Budaházy György csoportjához, és részt vettek országgyűlési képviselők elleni támadások előkészületeiben. Az egyik elfogott nő a Szent Korona Rádió munkatársa - írja a rádió internetes honlapja.
Vágólapra másolva!

Négy újabb embert vett őrizetbe kedden és szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a Budaházy Györggyel kapcsolatba hozott állítólagos terrorcselekmények miatt. Az ügyészség a két férfit és két nőt gyanúsítottként hallgatták ki, ők azonban megtagadták a vallomástételt.

Az ügyészség a négy személyből hármat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekménnyel, egyet bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészületével gyanúsít. A gyanúsítottak az őrizetbe vétel ellen panaszt tettek, és megfellebbezték a bírósági döntést, amely elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A 2002-es választások utáni hídlezáráson ismertté vált Budaházy György és társai az ügyészség szerint 2007 elején hozták létra a Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot, amely országgyűlési képviselők ellen tervezett támadásokat. A gyanú szerint a csoport célja az volt, hogy a képviselőket megfélemlítve befolyásolják a parlamenti döntéseket, ehhez többek között focilabdába rejtett, emberölésre alkalmas bombákat akartak elrejteni képviselők házainál.

A gyanú szerint a csoport 2008. február 8-án több helyszínen egyidejűen hajtott végre támadásokat azzal a céllal, hogy megakadályozzák a társadalombiztosítási pénztárakról szóló törvény parlamenti elfogadását. A támadásokat "Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregként" vállalták magukra.

Sofőrök, varrónők, felderítők és robbantók

A héten elfogott négy ember közül az egyik nőt azzal gyanúsítják, hogy a 2008. február 8-ra tervezett támadások előtt egy képviselő ceglédi lakásának a felderítésében vett részt, valamint elkészítette azon ruházatokat, amelyet a "mozgalom katonáinak" az akció során viselnie kellett. A másik nő a gyanú szerint 2009. április 8-án szállította Budaházy Györgyöt egy találkozóra, ahol Budaházy utasításokat adott több országgyűlési képviselő ellen aznap éjszakára tervezett támadásokra. A nő az ügyészség szerint kocsiját átadta társainak, hogy azok bombát vigyenek vele egy országgyűlési képviselő házához.

A Szent Korona Rádió honlapján olvasható hír szerint az egyik gyanúsított nő a rádió munkatársa.

A két elfogott férfi egyike a gyanú szerint 2008. február 8-án egy parlamenti képviselő sarudi hétvégi házánál hajtott végre Molotov-koktélos támadást, míg a másik férfi 2008 júliusában a Magnum Fitness Szalon elleni támadásban vehetett részt. Az ügyészség szerint ugyanez a gyanúsított Szilvásy György volt titokminiszter lesencefalui családi házánál is robbantott.

Az ügyben korábban több másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek, legutóbb 2009 áprilisában fogtak el négy személyt. Az előállításokról és az előzményekről korábbi cikkeinkben, itt olvashat részletesen.

Összevont nyomozás

A főügyészség csütörtökön arról is beszámolt, hogy újabb Molotov-koktélos támadásokat kapcsoltak a terrorizmus gyanúja miatt folyó nyomozáshoz. Az ügyek összevonásával így már 16 gyanúsított ellen folyik eljárás.

A közlemény szerint korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) járt el annak a hat Molotov-koktélos és két egyéb támadásnak az ügyében, amelyek többek között pártirodák ellen is irányultak. Mivel ezek az esetek személyi és tárgyi szinten is szorosan összefüggenek az állítólagos terrorista cselekményekkel, az ügyeket szeptember 22-én egyesítették. Azokban mostantól a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz, de továbbra is szorosan együttműködik az NNI-vel.

Az ügyészséghez utalt ügyek többsége 2007 szeptembere és 2008 júliusa között történt, rajtuk kívül egy 2009 márciusi, szabadszállási támadás szerepel a listán, amelyben 7 autóbuszt rongált meg valaki "robbantás útján". A Molotov-koktélos támadások célpontjai az SZDSZ és az MSZP kerületi irodaházai, a Vörös Csepel nevű csepeli szórakozóhely, a Hollán Ernő utcában található Broadway-jegyiroda, az V. kerületi Action bár, illetve a VIII. kerületi Magnum Fitness Szalon voltak. A támadások között van a Csintalan Sándor televíziós műsorvezető, korábbi MSZP-s képviselő megverése is.