Bajnai Gordon szerint kormánya féléves működése alatt sokkal több eredményt ért el, mint azt remélte. Az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte nagyon rossz üzenete van annak, hogy Pécs vezetése kizárta a külföldi tulajdonosokat a helyi vízműből.

"Be kell valljam, nem számítottam ilyen gyors előrehaladásra, ilyen gyors eredményekre" - fogalmazott Bajnai Gordon az MTI-nek adott interjújában, amely annak apropóján készült, hogy fél éve állt fel az általa vezetett kormány. A kormányfő szerint vannak olyan intézkedések, amelyek "csak később fordulnak termőre", de "hamarabb sikerült visszaszereznünk a bizalmat és messzebbre jutottunk a válságból kivezető úton, mint azt fél éve reméltem".

Bajnai példaként említette azt, hogy a nemzeti valuta most mintegy negyven forinttal erősebb az euróhoz képest, mint a kormányzás kezdetekor, ami szerinte 1,7 millió devizahitelesnek nyújt könnyebbséget a részletek fizetésében. Hangsúlyozta azonban, hogy "amíg a munkahelyek száma újra nem növekszik, addig nem beszélhetünk a válság végéről".

Bár Bajnai hosszan nyilatkozott a 2010-es költségvetés elfogadásának fontosságáról, arról nem beszélt, hogy meddig hajlandó elmenni a lazításban. Ahogy arra az [origo] is rámutatott, a takarékosnak tervezett büdzsé az utóbbi hetekben felpuhult, miután a kormány engedett bizonyos kérdésekben - például kórházfinanszírozás és gyermekétkeztetés - a külső nyomásnak.

Arra a kérdésre, mit gondol a Fidesz azon terveiről, amelyek a költségvetés takarékossági intézkedéseit is visszavonnák, azt válaszolta: az a kérdés, hogy ezt a Fidesz miből tenné meg. "Amit mondanak az felelőtlenség. A Magyarország iránti bizalom mértéke attól is nagyban függ, hogy mit mondanak azok, akik kormányozni szeretnének" - szögezte le.

Bajnai kritizálta Pécs vezetését is, amely a helyi vízműből kizárta a francia résztulajdonosokat (erről részleteket ebben a cikkben olvashat). Szerinte a fideszes önkormányzat eljárása "jogi szempontból aggályos, viselkedését tekintve otromba, következményeit tekintve pedig az egész ország számára veszélyes precedenst teremt".

"Milyen üzenetet küld a befektetőknek az, hogy az ilyenkor szokásos európai magatartást mellőzve elfoglalják, az egyebek között az ő tulajdonukban is lévő eszközöket? Milyen üzenetet küld ez a lépés azoknak, akik Pécsen szeretnének munkahelyeket teremteni?" - sorolta a kérdéseket Bajnai, aki szerint az önkormányzatoknak az lenne a dolga, hogy a jogszerűség fellegvárai legyenek, a pécsi eset azonban nagyon rossz üzenet a külföldi befektetőknek