Felmentették a beperelt rendőrkapitányt

Vágólapra másolva!
Jogerősen is felmentette a bíróság a Tolna megyei rendőrfőkapitányt, aki 2007-ben összekülönbözött Szima Judit rendőr-szakszervezeti vezetővel. Szima - aki korábban szerepelt a Jobbik EP-választási listáján - emiatt perelte be a rendőrfőkapitányt.
Vágólapra másolva!

A bíróság másodfokon, jogerősen is felmentette a Tolna megyei rendőrfőkapitányt, Soczó Lászlót a hivatali visszaélés és az alárendelt megsértésének vádja alól. A rendőri vezető Szima Judittal, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének elnökével különbözött össze - közölte a rendőrfőkapitány.

Két évvel ezelőtt Soczó a kollektív szerződés tárgyalásakor megbántotta Szima Juditot, akinek a jogi felkészültségét kérdőjelezte meg - Soczó szerint rögtön ezután bocsánatot kért. Emiatt élt pótmagánváddal ellene Szima, aki a Tolna megyei rendőrségnél szolgál. A másik vádpont hivatali visszaélés volt, Szima szerint a főkapitány törvénytelenül indított ellene fegyelmi eljárást. A pótmagánvádas eljárást azért indította a szakszervezeti vezető, mert a katonai ügyészség bűncselekmény hiányában előzőleg nem emelt vádat.

Soczó közölte: idén májusban a Somogy Megyei Bíróság már felmentette őt bűncselekmény hiányában. A másodfokú döntés pénteken született meg, és a bíró ez esetben sem állapított meg bűncselekményt - tette hozzá.

Szima Judit és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének tevékenysége akkor került előtérbe, amikor idén májusban együttműködési megállapodást kötött a Jobbikkal, és Szima szerepelt a párt európai parlamenti választási listáján. A lépés nyomán a Szima - nem először - komolyan összeveszett az ORFK-val, és Draskovics Tibor igazságügy-miniszter utasítására vizsgálat is indult az ügyben. Szima bírálói azzal érveltek: nem helyes, hogy egy rendőri szakszervezet nyíltan a politkába ártja magát. A törvény szerint a rendőröknek tilos politizálniuk, választásokon viszont indulhatnak pártok jelöltjeként is. (Minderről bővebben itt olvashat.)