Demszky: a Fidesz is állíthat főpolgármester-helyettest

Vágólapra másolva!
Nem fog a Fidesszel szorosan együttműködni, de a Fidesznek is fel fogja ajánlani, hogy állítson főpolgármester-helyettest - mondta a Népszabadságnak Demszky Gábor főpolgármester. Demszky megismételte, hogy nem indul a 2010-es főpolgármester választáson.
Vágólapra másolva!

A fővárosnak nem lesz SZDSZ-Fidesz vezetése, de Demszky Gábor főpolgármester a Fidesznek is fel fogja ajánlani, hogy jelöljenek főpolgármester-helyettest - erről Demszky a Népszabadságnak adott interjúban beszélt.

Demszky azt mondta: váratlanul érte, hogy az MSZP kedden felbontotta az SZDSZ-szel a fővárosi koalíciót. (A szakításról szóló cikkünket itt olvashatja el.) A főpolgármester szerint azonban az utolsó néhány hétben látható volt a kapkodás az MSZP részéről. Több olyan előterjesztéssel is előrukkolt az MSZP, amelyről előzetesen nem egyeztettek az SZDSZ-szel - mondta Demszky, aki példaként a BKV felügyelőbizottsági és igazgatósági ragjainak a kiválasztási elveit említette.

A főpolgármester szerint, ha előzetesen egyeztetik ezeket a javaslatokat, akkor az SZDSZ nem szavazta volna le ezeket a közgyűlésben. Demszky szerint a leszavazás csak ürügy volt az MSZP számára koalíció felbontására, szerinte a valódi ok az volt, hogy a BKV végkielégítési botránya megrázta az MSZP-t, és pánikreakciót váltott ki belőlük. A BKV-botrányról azt mondta: nem az MSZP-vel volt elégedetlen, hanem a közlekedési vállalatot felügyelő MSZP-s főpolgármester-helyettessel, Hagyó Miklóssal.

Megismételte, hogy nem fog indulni a 2010-es főpolgármester választáson. Demszky szerint 2010-ben olyan főpolgármesterre lesz szükség, aki az MSZP és az SZDSZ szavazóbázisát és a centrumot is meg tudja szólítani. Szerinte egy független jelöltben kellene gondolkodni.

A Fidesz semmilyen alkuban, mutyizásban nem vesz részt a fővárosban, ehelyett új választásra van szükség - reagált közleményében az interjú megjelenése után a Fidesz. A közlemény arra utalt, hogy Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán jelentette be: minden képviselőnek le kellene mondania a fővárosi közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen tartani.