Néhány óra alatt véget ért a hétfői vasutassztrájk

Vágólapra másolva!
A hajnali üzemkezdéstől reggel 9 óráig tartott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) munkabeszüntetése, ami az ország nagy részén megbénította a vasúti közlekedést hétfőn. A szakszervezet szerint éppen elegen vettek részt a sztrájkban, a forgalom csak délutánra állhat helyre teljesen. Az[origo] reggel 6 után csak két szerelvényt és üres vágányokat talált a Keletiben, a Déli pályaudvar azonban teljes kapacitással üzemelt.
Vágólapra másolva!

A hétfő hajnali üzemkezdéskor ismét sztrájkba léptek a vasutasok, így az ország jelentős részén megbénult, vagy akadozott a vasúti közlekedés. A budapesti pályaudvarokon és a vidéki nagyvárosokban is fennakadások voltak a forgalomban, de a sztrájkolók sok nagyvárosban már reggel 7-kor újra felvették a munkát.

A MÁV szerint reggel 9 órától mindenhol felfüggesztették a hétfői vasutassztrájkot, és az eddig akadozó vonalakon megindult a vasúti közlekedés. A sztrájk beszüntetését sajtótájákoztatón a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke, Gaskó István is megerősítette. A vonatok menetrendszerinti közlekedése a MÁV szerint a késő délutáni órákra várható.

A VDSZSZ - mint már többször az elmúlt években - most is úgynevezett "gördülő sztrájkot" kezdett a kormány vasutat érintő tervei ellen tiltakozva. Ez azt jelenti, hogy elvileg nem egyszerre szüntette be a munkát az összes dolgozó, hanem szakaszosan, egymást váltva, különböző helyeken sorozatosan léptek sztrájkba.

"Gördül a sztrájk térben és időben" - mondta Gaskó István hétfőn hajnalban az MTI-nek. Szerinte a vasutassztrájk a terveknek és a szervezésnek megfelelően alakult. Gaskó délelőtt 10 órakor tartott sajtótájékoztatóján sikeresnek nevezte a meglehetősen rövid sztrájkot, amelyben szerinte körülbelül 1.500 munkavállaló vett részt. Mint mondta, pont elegen voltak ahhoz, hogy stratégiai pontokon bénítsák meg az ország vasúti közlekedését. A sztrájktól Gaskó azt várja, hogy a keddi tárgyalásokon a kormány visszavonja a közösségi közlekedés átalakítására tett minden javaslatát. ( A sztrájk okairól, céljairól és a sztrájk hétvégi bejelentéséről itt olvashat.)

Több vonalon a vonatok azért nem közlekednek, mert a MÁV-START vonatkísérő személyzete és a kocsivizsgálók sztrájkolnak. A határállomások tájékoztatója alapján a nemzetközi vonatokat a szomszédos országok vasúttársaságai elküldték, de ha a vonatkísérő személyzet nem vette fel a munkát, akkor nem tudtak tovább közlekedni.

A MÁV 8 óra előtt nem sokkal azt közölte, hogy reggel 7 órától több vidéki nagyvárosban Szegeden, Nyíregyházán, Záhonyban, Pécsett és Szombathelyen is felfüggesztették a sztrájkot. A Magyar Televízió a VDSZSZ vezetőitől úgy tudja, hogy a szakszervezet nem is tervezett ennél hosszabb munkabeszüntetést.

A MÁV azt is közölte, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben az InterCity járatok az országban mindenhol elindultak. A sztrájk miatt a vasúttársaság szerint továbbra is késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, azonban egyre több helyen indul meg a közlekedés.

Budapest - a Déli működött, a többi akadozott

Szinte teljesen üres volt hétfőn hajnalban a budapesti Keleti pályaudvar, miután a reggeli üzemkezdéskor megkezdődött a sztrájk. A pályaudvarról összesen két vonat indult el - jelentette az [origo] helyszínen lévő munkatársa: az 5.45-ös pécsi és a 6.10-es szombathelyi vonat dolgozói vették fel a munkát. Még egy vonat volt betervezve reggelre, a Zágrábba tartó nemzetközi gyors azonban már jelentős késéssel indult.

A hangosbemondó folyamatosan sorolta, hogy milyen vonatok indulnának menetrend szerint, majd hozzáteszi, hogy a sztrájk miatt a szerelvények nem közlekednek. A forgalom megbénulása az [origo] tapasztalatai szerint keveseket lepett meg Budapesten: a Keletiben csupán néhány utas lézengett, aki nem tudott a már napokkal ezelőtt bejelentett sztrájkról

A VDSZSZ sztrájk miatt a Nyugati-pályaudvarról hétfőn reggel fél hétkor csak Monorra és Lajosmizsére közlekedtek vonatok, más járat nem indult. Az MTI helyszíni tudósítója szerint kevés az Esztergomból és Kecskemétről érkező szerelvényekről viszonylag sokan szálltak le. A pályaudvaron a későbbi járatokról semmilyen információt nem tudtak adni, az esetleg elinduló vonatokkal kapcsolatban is elmondták: semmilyen garancia nincs arra, hogy a szerelvények menetrendszerűen megérkeznek a célállomásra.

A Déli pályaudvar információs pultjánál az [origo]-nak azt mondták, hogy itt nem sztrájkolnak a MÁV-dolgozók, ez a pályaudvar a korábbi sztrájkokból sem nagyon vette ki a részét. A reggel 7 órás műszakváltás óta minden eddigi vonat elindult, és a tervek szerint továbbra is tartják a menetrendet, miután mindenki felvette a munkát. Fennakadást csak az okozhat, ha a többi budapesti pályaudvarról ide irányítják az ott nem fogadott vonatokat - közölték.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Reggel négy órától a Kőbánya-felsői állomás dolgozói is bejelentették a sztrájkot, emiatt a Hatvan és az Újszász felől érkező vonatok csak Rákos állomásig közlekedtek. A MÁV 8 órás közleménye szerint azonban a főváros legforgalmasabb vasúti csomópontjain, a fejpályaudvarokon már közlekednek a vonatok, és a Keletiben is csak a kőbányai sztrájk miatt akadozott csak a forgalom. A reggeli műszakváltással ez a sztrájk is megszűnt.

Nyugat-Magyarország - üres vonatok

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) reggeli közleménye szerint a sztrájk alatt is járnak a vonatok Nyugat-Magyarországon: az InterCity-k közlekednek Sopron és Budapest között, és nem szünetel a Sopron-Szombathely vonalszakasz sem. Nem jár ugyanakkor a vonat Szentgotthárd és Szombathely között, itt menetrend szerint indulnak a vonatpótló buszok. A sztrájk miatt késésekre lehet számítani, ezért a GYSEV arra kéri utasait, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak az állomási pénztáraknál, információs pultoknál, valamint a +36 (99) 517-212-es telefonszámon. A sztrájk nem érinti a GYSEV ausztriai forgalmát, ott a vonatok menetrend szerint közlekednek.

A Budapest-Hegyeshalom fővonalon - néhány perces késésektől eltekintve - menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte reggel 8 órakor a MÁV. A nemzetközi forgalomban azonban vannak fennakadások, a 7:10-kor és 9:10-kor Bécs felé közlekedő RailJet vonatok helyett vonatpótló autóbuszt indít a MÁV-START Zrt. a Keleti pályaudvar parkolójából, ami Bécs West-Bahnhof állomásig közlekedik.

Nagykanizsán nem sztrájkolnak a vasutasok, de bizonytalan, hogy a környező nagyobb csomópontokig eljutnak-e a vonatok az ottani munkabeszüntetés miatt. A nagykanizsai vasútállomáson szinte utassal sem lehetett találkozni hétfőn reggel 6 óra előtt, az induló és az érkező szerelvények túlnyomó többsége vasutasokat szállított - tapasztalta az MTI munkatársa a helyszínen. A hajnali vonatokra csak alig néhányan vásároltak jegyet, lényegesen kevesebben, mint más hétfői napokon.

A jegypénztárak tájékoztatása szerint a környező nagyobb csomópontokon, így Siófokon, Murakeresztúron és Zalaegerszegen volt sztrájk, ami bizonytalanná tette a Nagykanizsáról indított vonatok célba jutását. A budapesti Déli pályaudvarra induló gyorsvonat 5.25-kor kifutott és elindult ugyanekkor egy Zalaegerszegre tartó személyvonat is, de a két szerelvényen összesen tízen sem utaztak.

A Győr-Veszprém vasútvonalon több állomáson, a Dombóvár-Gyékényes teljes vonalon, a dél-balatoni vonalon és Siófok állomáson sztrájkolnak a forgalmi dolgozók - közölte Both Ferenc, a MÁV Inform ügyeletese hétfőn hajnalban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Dél-Dunántúl - indultak, de nem érkeztek

Felemás helyzetről számolt be a MÁV dél-dunántúli kommunikációs vezetője: Imre Lászlóné szerint a pécsi vasútállomásról reggel öt óráig minden vonat elindult, Barcs felől azonban nem érkezett szerelvény. Baranyában Komlón sztrájkolnak forgalmisták, váltókezelők és jegyvizsgálók.

A MÁV szerint a helyzet percről percre változik, a szerelvények indulása előtt fél órával derül ki, hogy ki sztrájkol, és a vonat el tudja-e hagyni az adott állomást.

Észak-Magyarország: Miskolc újra dolgozik

A MÁV miskolci területi igazgatóságának területén reggel 8 óráig tartott a sztrájk, addig jószerivel egyetlen vonat sem közlekedett - mondta a VDSZSZ területi vezető ügyvivője. A kocsivizsgálók teljes egészében sztrájkoltak, a forgalmi szolgálattevők 80 százaléka nem vette fel a munkát, a miskolci Tiszai pályaudvar nem fogadott és indított reggel 8 óráig szerelvényt.

A forgalom várhatóan a délután órákra áll helyre teljes egészében a miskolci igazgatóság területén, ahol az első vonat nyolc óra után elindult. Korábban szintén sztrájkolt a forgalmi személyzet a Hatvan-Salgótarján-Somoskőújfalu vonalon.

Észak-Alföld - teljes sztrájk

Nem indultak és nem is érkeztek Intercity, gyors- és nemzetközi vonatok az Észak-Alföld régió nagyvárosaiba reggel 6 óráig - mondta az MTI-nek Barna István, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) területi ügyvivője hétfő reggel.

A sztrájk szerinte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legerősebb, ott a vonatforgalom csaknem 100 százalékban megbénult. A megye három nagy állomásáról, Nyíregyházáról, Mátészalkáról és Záhonyból nem indult vonat reggel 6 óráig. A megyében a forgalmisták, a jegyvizsgálók és a kocsivizsgálók körében csaknem 100 százalékos a munkabeszüntetés - mondta. A MÁV közleménye szerint reggel 7 órakor Nyírágyházán is felfüggesztették a sztrájkot, így a vonatok már ismét járnak.

Hajdú-Bihar megyében a vonatok 20-30 százaléka elindult, azonban ezek mindegyike a mellékvonalakon közlekedő személyvonat volt. Budapest irányába egy szerelvény indult reggel 6 óráig, az is személyvonat volt és bizonytalan, hogy eléri-e a fővárost - tette hozzá. A megyében a jegyvizsgálók és forgalmisták körében erősebb, míg a kocsivizsgálók között gyengébb a sztrájk támogatottsága, mint az májusban volt, összesen a dolgozók mintegy egynegyede vette fel a munkát Hajdú-Biharban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Az MTI tudósítója a debreceni vasútállomáson hétfő reggel folyamatos vonatmozgást tapasztalt, a várótermekben és a jegypénztáraknál is voltak utasok, az utastájékoztató táblán azonban kizárólag személyvonatok indulását lehetett látni. Debrecenből 8 óra után már indult InterCity vonat is Budapest és más nagyvárosok felé. Ha a sztrájk nem folytatódik, akkor a belföldi vonatok közlekedése a régióban csak 8-10 óra alatt állhat helyre, a nemzetközi járatok esetében pedig még később.

Dél-Alföld - ismét dolgoznak a vasutasok

Békéscsaba és Szeged állomáson hajnalban valamennyi forgalmi dolgozó beszüntette a munkát. A szegedi vonalon Kiskundorozsma állomásról indultak, illetve érkeztek a vonatok kora hajnalban.

A sztrájk Szegeden szintén véget ért már, itt a vasutasok reggel 7 óráig felvették a munkát - közölte a VDSZSZ helyi képviselője, aki szerint ugyanakkor a sztrájk támogatottság nagyon erős volt a térségben. A munkabeszüntetésben részt vettek olyan állomások is, amelyek eddig nem, például Szentes és Vésztő. Hozzátette: erős volt a sztrájk támogatottsága Kecskeméten, Békéscsabán és Kiskunhalason is.

Átcsoportosít a Volán

A Volánbusz tartalék járművet csoportosított át, mert a Vácrátót-Őrbottyány-Erdőkertes vasútvonalon szünetel a forgalom a VDSZSZ sztrájkja miatt - közölte Kocsy András, a Volánbusz forgalmi felügyeleti irodájának vezetője hétfőn hajnalban. Hozzátette: a Népligetnél a buszállomáson a megszokottnál több utas van.

A Tisza Volán a Szeged-Budapest vonalon állított be plusz buszokat. Mező István a cég közszolgáltatási divízióigazgatója az közölte: két buszt indítottak reggel fél hatkor és fél hétkor is.

Ignács László, a Szabolcs Volán Zrt. vezérigazgatója azt közölte: a társaság Nyíregyháza-Budapest, Záhony-Nyíregyháza, Mátészalka-Nyíregyháza és Nyíregyháza-Újfehértó-Debrecen útvonalon indít mentesítő buszokat a vonatok pótlására és a forgalomnak megfelelő számban közlekedtetik hétfőn a kocsikat.

A MÁV-START Zrt. bizonyos viszonylatokban szintén vonatpótló buszokat közlekedtet, ezek listája az interneten, a MÁV honlapján is megtalálható. A MÁV itt továbbra is folyamatosan, percről-percre tájékoztatja az utasokat - áll a társaság közleményében. A MÁVDIREKT információs központ szintén megerősített szolgálattal várja az utasok hívásait a 06-40-49-49-49-es telefonszámon.