Feljelentette Pécs a kirúgott vízműcéget

Vágólapra másolva!
Feljelentette a pécsi önkormányzat a korábbi városi vízszolgáltató céget, mert többek között hűtlen kezelésre, sikkasztásra és okirat-hamisításra gyanakodnak. A részben francia tulajdonú Pécsi Vízmű leányvállalatai az önkormányzat szerint 1,5 milliárd forint hitelt vettek fel, aminek eredményeként a cég eszközei gyakorlatilag bankok birtokába kerültek. A Pécsi Vízmű vezérigazgatója szerint rágalomhadjáratról van szó.
Vágólapra másolva!

A pécsi önkormányzat feljelentést tett a Pécsi Vízmű ügyében különösen nagy értékben elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás és a számviteli fegyelem megsértése, valamint magánokirat-hamisítás gyanúja miatt - jelentette be Páva Zsolt polgármester. Páva szerint az önkormányzatnál áttekintették a cég korábbi gazdálkodását, ezután tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen.

A pécsi víziközmű-vagyon kezelésével okóber 1. óta megbízott Tettye Forrásház ügyvédje, Szabó Iván szerint a a korábbi szolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. vezetői egy általuk létrehozott társaságon keresztül alapítottak leányvállalatokat, amelyek összesen mintegy 1,5 milliárd forint hitelt vettek fel. Ezekre a hitelekre a Pécsi Vízmű Zrt. mint anyavállalat vállalt bankgaranciát, így a társaság eszközei jelenleg gyakorlatilag a bankok birtokában vannak - mondta az ügyvéd, aki szerint jelenleg is tárgyalnak a a banki követelések rendezéséről annak érdekében, hogy Pécs víziközmű-vagyona megmaradjon.

Az egész vállalat nevében visszautasította és teljes egészében tagadta Pécs képviselőinek állításait Nyirati István, a Pécsi Vízmű vezérigazgatója kedd este. "Ez egy olyan rágalomhadjárat, amely az egész vállalat ellen, annak dolgozói ellen irányul, akik mindig is a közösség érdekeit tartották szem előtt" - mondta a cégvezető, aki szerint az önkormányzat feljelentése nem megalapozott. "A Pécsi Vízmű mindig is teljes mértékben a többségi tulajdonos, Pécs városának felügyelete alatt állt és nincs mit takargatnia. Semmilyen gyanús tevékenységet nem folytattunk a város képviselői által meghatározott működés során" - jelentette ki. Szerinte a "propaganda" alkalmas arra is, hogy elterelje azokról az általa jogtalannak és erőszakosnak nevezett cselekedetekről a figyelmet, amelyek a Pécsi Vízmű ellen irányultak.

Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai két hete ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőit. A város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.

A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű Zrt. túl drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezi előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallja a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.