Nem lehet kitiltani az egri tiniket az éjszakai utcákról

Vágólapra másolva!
Az egri önkormányzat olyan rendeletet vezetne be, amely előírná, hogy a gyerekek éjszaka nem tartózkodhatnak közterületen felügyelet nélkül. Kikérték Szabó Máté általános ombudsman véleményét is, de szerinte a rendelet indokolatlan mértékben beleszól a gyerek-szülő viszonyba.
Vágólapra másolva!

Aggályosnak tartja Szabó Máté ombudsman az egri önkormányzat készülő rendeletét, amely szerint a gyerekek éjszaka csak felnőtt felügyeletével tartózkodhatnának közterületen, üzletben, vendéglátóhelyen - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán. Az egri önkormányzat jegyzője még a rendelet bevezetése előtt kikérte Szabó véleményét.

Az elképzelés lényege, hogy - mivel sokan panaszkodtak a fiatalok éjszakai viselkedésére - a 14 éven aluli gyerekek 22 és reggel 6 óra között, a 14 és 16 év közötti fiatalok pedig 24 és reggel 6 óra között csak "felügyeletüket ellátó személy" kíséretében tartózkodhatnának a város területén, továbbá az ott működő vendéglátóhelyeken és üzletekben. Szabó Máté szerint az önkormányzatnak nincs joga ilyen rendeletet hozni, a korlátozás alkotmányos alapjogokat sértene.

Szabálysértésért pénzbüntetéssel sújthatnák azt a törvényes képviselőt, akinek a gyermeke a tudtával és beleegyezésével hágja át ezeket a korlátozásokat. Megbüntetnék a vendéglátóhely, üzlet üzemeltetőjét is, ha éjjel beengedi a rendeletben meghatározott életkorú fiatalokat.

Szabó Máté szerint a szabályozás formailag eleve aggályos, mert törvényi alap és felhatalmazás nélkül avatkozna be a gyermekek és szülők alapjogainak gyakorlásába. A tervezetben szereplő egyes megkötések és szankciók tartalmi szempontból is kifogásolhatók Szabó szerint.

Az ombudsman úgy véli az alkotmánybírósági gyakorlat és a gyermekjogi egyezmény rendelkezései alapján megállapítható, hogy az egri tervezet szükségtelenül és aránytalanul korlátozná a szülők neveléshez való jogát és a gyermekek önrendelkezési jogát - írta állásfoglalásában Szabó. Szerinte úgy hatolna be az érintettek családi szférájába, a gyermek-szülő viszonyba, hogy közben valójában nem lenne tekintettel a gyermekeket konkrétan fenyegető veszélyekre, esetleges sérelmük súlyára, jellegére.

Az országgyűlési biztos felhívta a jegyző figyelmét arra, hogy a hatályos jogszabályokban léteznek olyan, a bevezetni kívántnál jóval enyhébb korlátozással járó jogi eszközök, amelyek hatékonyabban alkalmazhatók a gyermekek, fiatalok jogainak védelmére.