Dulakodás lett a debreceni gárdista tüntetésből

Vágólapra másolva!
Igazoltatták a rendőrök a debreceni főtéren a Jobbik és a Magyar Gárda demonstrációján az egyenruhás gárdistákat, legalább egy embert kiemeltek a tömegből. A tüntetők folyamatosan szidalmazták a rendőröket, dulakodás is kialakult. A városi rendőrkapitány szerint történt előállítás, de részleteket nem árult el.
Vágólapra másolva!

Botrányos jelenetek és dulakodás alakult ki Debrecen főterén csütörtök este, amikor a Jobbik és a feloszlatott Magyar Gárda tagjainak október 23-i megemlékezése után rendőrök igazoltatták a gárda egyenruhás tagjait - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. Miután a rendezvény befejeződött, rendőrök vették körül a Kossuth- szobor előtt felsorakozott gárdistákat, elzárva őket a mintegy 200-300 civil résztvevőtől.

A téren lévők indulatosan szidalmazták, hazaárulózták a sorfalat álló, illetve az igazoltató rendőröket, és kifogásolták, hogy mellényüktől nem látszik az azonosító számuk. Az igazoltatott gárdisták között volt a gárda úgynevezett országos főkapitánya és hajdú-bihari kapitánya is. Az egyik gárdatag a rendőri intézkedés közben igazoltatta a helyszínen civil ruhában jelenlevő rendőrkapitányt, akinek a felmutatott igazolványát le is fényképezte.

Komolyabb dulakodás akkor alakult ki, amikor a rendőrök kiemeltek egy gárdistát a többiek közül. A két rendőrre, akik elvitték a helyszínről a gárdistát, rácsimpaszkodott egy idős asszony, és szidalmazta az intézkedőket. Az asszony később rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de rövid kezelés után elengedték. A tömeg ovációval fogadta az egyik helyi szónok közlését, miszerint "a rend a rendőrség megérkezéséig tartott", és feljelentést tesznek az intézkedő rendőrök ellen. Uzonyi Attila alezredes, debreceni rendőrkapitány az MTI érdeklődésére csupán annyit mondott: történt előállítás, a részleteket később közlik.