Szlovákia kiadta Magyarországnak Rohác állítólagos bűntársát

Vágólapra másolva!
A szlovák legfelsőbb bíróság úgy döntött, kiadja Magyarországnak a többek között az Aranykéz utcai robbantással gyanúsított Jozef Rohác állítólagos bűntársát, Zs. Imrét.
Vágólapra másolva!

Szlovákia kiadta Magyarországnak a júliusban letartóztatott Zs. Imre magyar állampolgárt, a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác állítólagos bűntársát - közölte csütörtökön Peter Préti, a szlovák legfelsőbb bíróság képviselője. Zs. Imre kiadatásáról a nyáron döntött a Nyitra megyei bíróság, de az érintett a kiadatással nem értett egyet, panaszt emelt ellene, ezért az ügyben a végső szót a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága mondta ki.

A szlovák rendőrök Zs. Imrét a március 23-án Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le. A veszprémi bíróság márciusban zsarolásért és testi sértésért öt év börtönbüntetésre ítélte. Pozsony azzal gyanúsítja Zs. Imrét, hogy együttműködött Roháccsal, akit a budapesti Fővárosi Főügyészség emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaéléssel vádol.

Zs. Imre az a személy, aki nagyon szorosan együttműködött a jelenleg Magyarországon fogva tartott Jozef Roháccsal - közölte korábban Michal Kopcík, a szlovák rendőrfőkapitány első helyettese egy pozsonyi sajtóértekezleten. Kopcík szerint a gyanúsított állandó szlovákiai tartózkodásra feljogosító engedéllyel rendelkezett.

Jozef Rohácot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták rendőrök. Ekkor derült ki, hogy ellene a magyar illetékesek európai elfogatóparancsot adtak ki. Rohácot idén februárban adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt, de neve felmerült az 1990-es években Magyarországon elkövetett több robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban, például az Aranykéz utcai merénylet miatt is. Szlovákiában Michal Kovác volt szlovák államfő fiának elrablásával hozzák kapcsolatba Rohácot.