Őrizetbe vették Overdose tulajdonosát

Vágólapra másolva!
Nagyvárad közelében őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték Mikóczy Zoltánt, Overdose tulajdonosát. Mikóczy legalább november elsejéig előzetesben marad.
Vágólapra másolva!

Romániai lapértesülések szerint Nagyvárad közelében őrizetbe vették, majd a nagyváradi törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte a szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltánt, a világhírű versenyló, Overdose tulajdonosát. A pozsonyi külügyminisztérium megerősítette a hírt - írja a szombati Népszabadság.

A Népszabadság szerint Mikóczy Zoltán és szintén őrizetbe vett magyarországi üzlettársa a Partiumban húskombinátot működtetett, amely ellen csődeljárás indult. A nagyváradi rendőrség közleményéből kiderül, a tulajdonosok a gyanú szerint romániai hitelezőik elől el akarták vonni a felszámolás alatt álló cégük 700 ezer lejre, azaz mintegy 43 millió forintra becsült gépeit.

Állítólag ehhez hamis papírok kiállítására vették rá a húsfeldolgozó ügyvezetőjét, amellett magukkal akarták vinni a cég dokumentumait, ami lehetetlenné tette volna a felszámolás lebonyolítását - áll a Népszabadságban. A Független Hírügynökség értesülései szerint Mikóczy Zoltán legalább november elsejéig előzetesben marad.

Az erdon.ro beszámolója szerint a román kommandósok csütörtökön rohanták meg az Élesdről Nagyváradra vezető úton a határ felé haladó gépkocsisort, amely két autóból és két ponyvás kamionból állt. Miután megállásra kényszerítették a konvojt, a kommandósok mindenkit kirángattak a járművekből, a földre fektették, majd a motozás után megbilincselték.