Keresik a Tiszába fulladt menekültek segítőit

Vágólapra másolva!
Ellentétes információk jelentek meg koszovói lapokban arról, elfogott-e a rendőrség valakit a Tiszába fulladt menekültek ügyében. Az egyik lap szerint a tragédiával végződött út egyik szervezőjét tartóztatták le, az egyik helyi rádiónak ezt egy rendőri vezető tagadta.
Vágólapra másolva!

Egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy a letartóztattak-e egy férfit, amiért a gyanú szerint társaival együtt ő szervezte a Tiszába fulladt koszovói menekültek útját. A Koha Ditore című pristinai lap úgy tudja, hogy eddig öt olyan személyt azonosítottak a hatóságok, akikről azt gyanítják, hogy részt vettek a tragédiával végződött út megszervezésében, valamennyien koszovóiak. Egy férfit tartóztattak le, a lakásán hamisított iratokat találtak.

Ugyanakkor koszovói forrásokra hivatkozva azt írta vasárnap a B92 szerb hírportál, hogy a koszovói rendőrség senkit sem tartóztatott le a koszovói menekültek ügyében. Baki Kelani, a koszovói rendőrség kapitánya azt mondta az egyik helyi rádiónak: "egyelőre senkit sem tartóztattak le, de látókörükbe kerültek négyen, akiket embercsempészettel gyanúsítanak".

A pristinai média szerint a rendőrség az eltűntként nyilván tartott emberek családtagjaitól kapott információkat a szervezőkről. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az emberkereskedelemmel foglalkozó, kiterjedt hálózatnak nem csak koszovóiak a tagjai.

A baleset október 15-ére virradó éjjel történt. Egy koszovói férfi két gyerekével átjutott a folyón, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Közben a gyerekek életveszélyesen kihűltek, ezért segítségért ment. Később kihallgatásán azt mondta, hogy egy 15-18 tagú csoporttal akartak átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek.

A két ország hatóságai együtt kezdtek az eltűntek után kutatni, illetve vizsgálat indult. A Tisza magyar oldalán egy férfi, szerbiai oldalán pedig két női holttestet találtak. A két nő egyike a két gyermekével megmenekült férfi felesége. Magyar oldalon szombat este fejezték be a kutatást, a hétvégén a speciális mentők nem találtak sem holttestet, sem az üggyel összefüggésbe hozható tárgyat.

A koszovói belügyminisztérium az eltűnteket nem hajlandó hivatalosan halottként emlegetni, arra hivatkozva, hogy a magyar hatóságok még nem tettek ilyen értelmű hivatalos bejelentést. Fatmir Sejdiu koszovói elnök ugyanakkor máris együttérzését fejezte ki a családtagoknak hozzátartozóik elvesztése miatt.

A koszovói rendőrség bejelentette, hogy az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) is részt vesz az eset feltárásában. Hírek szerint az EULEX két illetékese és egy koszovói rendőrségi vezető hamarosan Magyarországra utazik.