Újra járható a Kálvin tér Budapesten

Vágólapra másolva!
Újra lehet közlekedni a budapesti Kálvin téren, amely eddig a metróépítés miatt volt részben lezárva a forgalom elől. Az Astoria irányában egy sávot megnyitottak az autósoknak, a körút mindkét oldalán kerékpársávot alakítottak ki.
Vágólapra másolva!

Újra járható Budapesten a Kálvin tér. Részben befejeződött a Vámház körút felújítása, a Kálvin téren az Astoria irányában megnyitottak egy sávot a járműforgalom előtt és kerékpársávot alakítottak ki a körút mindkét oldalán a parkolók helyén - mondta Demszky Gábor, aki a sajtótájékoztatóra kerékpárral érkezett. Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója hétfőn adta át a teret a közúti forgalomnak.

Demszky azt mondta, hogy a média az elmúlt tíz napban csak a koalíciós szakítással foglalkozott, ezért fontosnak tartja, hogy most a Kálvin tér átadásáról számolhatnak be. Pénteken elkészül a 2-es villamos Fővám téri aluljárója. Ezek szerinte mind azt bizonyítják, hogy a város zökkenőmentesen működik annak ellenére, hogy a politikai felek között viták vannak. A cél, hogy egy év múlva úgy adja át a legfontosabb beruházásokat Budapestnek, hogy azok már befejeződtek, vagy azokat már ne lehessen leállítani - mondta.

A DBR háttéranyaga szerint a metróépítéshez kapcsolódó felszíni beruházások a teljes projekt mintegy 15 százalékát adják, ezek közül is a legfontosabb a kiskörút teljes rekonstrukciója, amely 12 milliárd forintba került. Ennek keretében újult meg a 47-49-es villamos pályája, az útburkolat, a járdaszigetek és ehhez a projekthez tartozik a Fővám téri új gyalogos átjáró, és a 2-es villamos vonalán egy szakasz átépítése is.