MN: Milliárdos kártérítés járhat a sukorói befektetőknek

Vágólapra másolva!
Több milliárd forint kártérítés járhat Joav Blum üzletembernek, miután a kormány megpróbálja utólag visszavenni tőle a sukorói telkeket - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember igényt tarthat kiadásaira, a telekcsere különbözeteként átadott, csaknem 300 millió forint kamataira és az elmaradt haszon miatti kártérítésre is.
Vágólapra másolva!

Akár több milliárd forint kártérítést is kérhet Joav Blum üzletember, ha november 9-ig nem sikerülne megegyeznie a magyar állammal a sukorói ügyben - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember úgynevezett biztatási kár jóvátételeként számíthatnak erre az összegre, mert a kormány április 10-én nemzetgazdasági okból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Sukoróra tervezett beruházást.

A lap szerint kétséges, hogy az Oszkó Péter pénzügyminiszter által megszabott november 9-i határidő lejártáig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek sikerül-e megállapodásra jutnia a csereszerződés megszüntetéséről.

Blumnak a lap információi szerint már elküldték az MNV tervezetét, amely helyreállítaná az eredeti állapotot: Blum visszakapná a 182 hektár nagyságú két Pest megyei telkét és a befizetett 296 millió forint értékkülönbözetet, az állam pedig birtokba venné a Velencei tó partján fekvő sukorói ingatlant. Azonban lehetséges, hogy Blum nem fogadja el ezt, hanem kártérítést követel.

A lap által megkérdezett szakértők szerint Blum igényt tarthat eddigi kiadásainak megtérítésére, az elmaradt haszonra, és a több száz millió forintos összeg kamataira is.

A lap ugyanakkor arról is ír, hogy Joav Blum neve szerepel az adóhatóság egyik legfrissebb feketelistáján, amelyre azok kerülnek, akik huzamosabb ideje nem fizették meg jelentősebb adótartozásukat. Az APEH szeptember végi adatsora szerint az izraeli-magyar kettős állampolgárságú befektető tízmillió forintnál nagyobb összeggel tartozik a hivatalnak fél éve folyamatosan.

Joav Blum által képviselt befektetőcsoport eredetileg a három Pest megyei - két albertirsai és egy pilisi ingatlanon akart turisztikai beruházást végrehajtani. Mivel az épülő M4-es autópálya nyomvonala a Pest megyei ingatlanokra esett, ezért a befektetőknek joguk volt ingatlancserét kérni, Blumék a Pest megyei telkekért cserébe egy, a Velencei-tó partján fekvő, sukorói telket kértek. Itt King's City néven egy hatalmas szórakoztatóközpontot akartak létrehozni, a tervezett kaszinó működtetésére kiírt pályázatot el is nyerték.

Az ügyben a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt április óta nyomoz. Október elején jelentették be, hogy a szakértői vizsgálat alapján az az állam a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabb áron vásárolta meg a három telket. Oszkó Péter ezután kezdeményezte, hogy a tegyék semmissé a sukorói telekcseréről szóló szerződést.