Az újabb jelöltkeresési paródiától fél MSZP

2009.11.06. 9:36

Bár az MSZP a költségvetés elfogadásáig hivatalosan nem akar azzal foglalkozni, hogy ki lesz a párt kormányfőjelöltje, a háttérben már elindultak a találgatások. A párt vezető politikusaival folytatott beszélgetések alapján egyelőre Bárándy Péter, Botka László és Mesterházy Attila neve forog lehetséges jelöltként, de egyelőre ezek is találgatások. Amit biztosan el akar kerülni az MSZP, az az, hogy megismétlődjön a Gyurcsány bukása utáni jelöltkeresési bohózat.

Bárándy Péter, Botka László, Mesterházy Attila, Gráf József, Szili Katalin, Kovács László - az [origo] által megkérdezett vezető szocialista politikusok szerint eddig az ő nevük merült fel MSZP következő kormányfő-jelöltjeként. A párt hivatalosan a december 12-i kongresszuson választja meg a jelöltet. Forrásaink szerint a válogatással az MSZP meg akarja várni a költségvetésről szóló végszavazást - ez valószínűleg november 30-án lesz -, hogy a párton belüli személyes konfliktusok ne veszélyeztessék a büdzsé elfogadását. A találgatások ennek ellenére elkezdődtek.

Az [origo] tíz olyan vezető szocialista politikust keresett meg, akik vagy a pártot a parlamenti választásokig irányító országos választási bizottság (ovb) tagjai, vagy pedig a kampány irányításában vesznek részt. Közülük hat politikus válaszolt a kérdéseinkre, és forrásaink kizárólag abban értettek egyet, hogy el akarják kerülni a Gyurcsány Ferenc márciusi lemondását követő eseményeket, amikor szinte paródiává fajult a kormányfő utódjának megtalálása. (Erről bővebben itt olvashat.)

Ellentmondások sora

A párt vezetői még abban is ellentmondtak egymásnak, hogyan történik a kiválasztás. A párt egyik élvonalbeli politikusa szerint Lendvai Ildikó pártelnökből Mesterházy Attila frakcióvezetőből, Szekeres Imre elnök-helyettesből álló háromfős csapat zsűrizi először a jelölteket. Egy másik vezető szocialista politikus szerint viszont ez nem igaz, a háromfős csapat az EU-biztos keresését készítette elő, nem a kormányfő jelölt kiválasztását. (A biztos kereséséről itt olvashat.). Forrásunk hozzátette: a két posztra való jelöltkeresés azonban nagyon izgalomba hozta a pártot. A kormányfőjelölt kererés módjáról kedden megkédeztük Budai Bernadettet, a párt szóvivőjét is, aki azt ígérte, tájékozódik az ügyben és visszahív bennünket, ez eddig nem történt meg.

Az MSZP választási bizottságnak egyik befolyásos tagja azt állította az [origo]-nak, hogy gyakorlatilag már megvan a kormányfőjelölt, és jelenleg a buzdítgatás, a győzködés, pro és kontra viták folynak a jelöltről. Nevet azonban nem mondott, és később ezt úgy pontosította, hogy a jelenlegi egyeztetésekből látszanak a lehetséges forgatókönyvek, a különböző erőcsoportok, ezek alapján pedig látszik a végeredmény is. Az [origo] által megkérdezett többi vezető szocialista politikus viszont tagadta, hogy leszűkült volna a jelöltek köre, szerintük decemberig komolyan nem is fog szóba kerülni a párton belül a kérdés. A párt egyik elnökségi tagja szerint nem egyértelmű a választás, nincs olyan lehetséges jelölt, akinek egyértelműen nagyobb esélye lenne, mint másoknak.

Bárándy neve is felmerült

Lehetséges jelölteket azonban többen is említettek háttérbeszélgetéseken. "A jelenlegi erőviszonyok alapján úgy tűnik, hogy Bárándy, Botka, Mesterházy lehet az erősorrend" - jelentette ki az a forrásunk, aki szerint már nagyjából megvan a jelölt. Bárándy jelölése - aki Medgyessy-kormányban volt igazságügy-miniszter - először a Magyar Hírlapban jelent meg októberben. Bárándy a Klubrádiónak nyilatkozva megalapozatlannak nevezte a hírt, azt mondta, fel se merült a neve. A szocialista politikusokkal folytatott háttérbeszélgetésekből ugyanakkor az derült ki, hogy számolnak vele. Bárándyt nem tudtuk elérni, ügyvédi irodájában azt közölték, szabadságon van.

Botka László szegedi polgármester az [origo]-nak azt mondta, nem érdekli a poszt. Az ő neve azt követően merült fel, hogy az MSZP EP-választási kudarca után konfliktus alakult ki a párt fiatalabb és idősebb vezetői között. Az MSZP frakcióvezetője Mesterházy Attila egyelőre nem jelezte, hogy érdekelné a poszt, de az sem, hogy nem.

Az MSZP egy másik szintén elsővonalbeli tagja Bárándyra utalva azt mondta: a pártonkívüli kormányfőjelölt főként azoknak az érdeke, akik nem akarják, hogy pozíciójukat bárki is veszélyeztesse. Egy párton kívüli jelölt - a forrás szerint - a választásokig hátralévő időszakban tudja menedzselni az ügyeket, a párt belügyeit azonban alapvetően nem fogja befolyásolni.

Aki nem félti az arcát

Ráadásul egy párton kívüli jelölt csak néhány hónapig lenne szem előtt, az MSZP ugyanis a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint nem fogja megnyerni a választásokat. Medián októberi felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 44, míg a MSZP-é 13 százalék. Ez azt is jelenti, hogy a szocialistáknak olyasvalakit kell találni, aki nem fél személyes hírnevét kockára tenni egy szinte reménytelennek tűnő küzdelemben.

Már a Gyurcsány-kormány hanyatlása alatt többször emlegették Szili Katalint mint a kormányfői poszt várományosát, ő azonban nyilvánosan mindig elhárította az ezzel kapcsolatos felvetéseket. Eddig egyvalaki jelentkezett csak be nyíltan a posztra: Kovács László távozó EU-biztos október közepén, a Világgazdaságnak nyilatkozva jelezte, hogy fontolóra venné a jelöltséget, de a lelkes reakciók hiányában feltételezhető, hogy kevés esély van arra, hogy az egykori MSZP-elnökre essen a párt választása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK