Rendszeresen beszélget négyszemközt Bajnai és Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Rendszeresek a négyszemközti találkozók Bajnai Gordon jelenlegi és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök között, legutóbb otthonában látogatta meg késő este Bajnai Gyurcsányt - írja a Blikk. A kormányszóvivő megerősítette a találkozások tényét, szerinte külpolitikáról és nemzetközi ügyekről szoktak beszélgetni.
Vágólapra másolva!

Rendszeresen találkozik elődjével, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel Bajnai Gordon kormányfő - írja szombati számában a Blikk. A Szemlőhegyi úton lévő házában fogadta Gyurcsány néhány hete Bajnait. A napilap szerint késő este, munka után látogatta meg elődjét a jelenlegi kormányfő, és órákig tárgyaltak négyszemközt egymással.

Szollár Domokos kormányszóvivő megerősítette, hogy a két politikus rendszeresen találkozik. Szollár szerint az elmúlt fél évben háromszor volt hosszabb, négyszemközti beszélgetés közöttük, és legutóbb tényleg Gyurcsány házában találkoztak, mert Bajnai sokáig dolgozott, és ilyen késői időpontban már nem akarta "berángatni" elődjét a parlamentbe.

A kormányszóvivő azt mondta, hogy ezeket a találkozókat mindig Bajnai kezdeményezi, és külpolitikáról és nemzetközi ügyekről szoktak beszélgetni. Szollár szerint ezeken a területeken nagyon fontos a folytonosság, hogy "egy irányba húzzunk". A kormányszóvivő hozzátette, hogy Bajnai Medgyessy Péter és Boross Péter korábbi miniszterelnökökkel is rendszeresen konzultál hasonló ügyekben.

Szollár szerint ezeken a találkozókon túl nem konzultál rendszeresen egymással Bajnai és Gyurcsány, nincs köztük rendszeresen telefonkapcsolat, és csak a parlamentben és a frakcióban látják egymást, de ott nem négyszemközt vannak.

A hír megjelenése után, szombaton a Fidesz frakcióvezetője, Répássy Róbert közleményt adott ki, melyben azt írta: Gyurcsánynak és Bajnainak "azonnal választ kell adniuk az embereknek arra: miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át". Répássy szerint ez alapján hazugság volt, hogy Gyurcsány a háttérbe vonult, és nem kíván részt venni a politikában.

A kormányszóvivő szombaton úgy reagált a Fidesz felvetéseire, hogy szerint folytatódik a "Fidesz Muppet show", a legnagyobb ellenzéki párt "bábszínházasdit játszik" és "piszlicsáré" dolgokkal foglalkozik.