Komolytalan népszavazási kérdéseken bosszankodik az Ab-elnök

Vágólapra másolva!
A jelenlegi parlament már nem dönt az Alkotmánybíróság (Ab) hiányzó két tagjáról, és várhatóan a mulasztásos alkotmánysértésekkel sem foglalkozik már - mondta Paczolay Péter, az Ab elnöke. Az elnök szerint megfelelő szabályozás hiányában napokat töltenek el olyan népszavazási kérelmek megtárgyalásával, mint például a sör ingyenessé tétele.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés súlyos mulasztása, hogy nem bővítette ki 11 tagúra az elmúlt másfél évben kilenc fővel működő Alkotmánybíróságot - mondta az MTI-nek Paczolay Péter, az Ab elnöke. Hozzátette: információi szerint ebben a ciklusban már össze sem hívják az alkotmánybírákat jelölő parlamenti bizottságot, miután eredménytelen volt annak működése.

Paczolay szerint Bihari Mihály újrajelölésén állt meg ez a folyamat, Biharit a Fidesz újra jelölte volna, de az MSZP ezt nem támogatta. Közölte: a testület 9 fővel is működik, de 8 fővel határozatképes, így két alkotmánybíró betegsége határozatképtelenséget idézhet elő.

Az Ab elnöke szerinte a több mint húsz, mulasztásos alkotmánysértésből legfeljebb csak egy-kettő kerül majd az Országgyűlés elé ebben a ciklusban. Jelenleg 21 mulasztásos alkotmánysértés írható az Országgyűlés rovására, ezek közül 18 esetben a mulasztás orvoslására előírt határidő is lejárt.

Az elnök kifogásolta, hogy az Ab-t elárasztják a népszavazási ügyek, a "magyar alkotmányos rend legelkeserítőbb pontjának" nevezte azt, amivé a népszavazás intézménye lett. Arra utalt, hogy az elmúlt években a sör ingyenessé tételére, az államforma királysággá változására, a kormányfő rollerrel való közlekedésére vonatkozó kérdésekkel is megkeresték az Ab-t.

Paczolay szerint vannak olyan teljes ülési napok, amikor csak ilyen ügyekkel foglalkozik a testület. Az interjúban Paczolay felelőtlenségnek nevezte, hogy az Országgyűlés kísérletet sem tett a népszavazásra vonatkozó szabályozásnak az újragondolására.